mona blogja

Előzmény

 

Idén májusra is terveztünk valami kiruccanást, de nem volt konkrét célpont. Nézegettem a fapados jegyeket és teljesen véletlenül észrevettem, hogy a Ryanair indít járatokat Marokkóba Milánóból. Több városba is, nagyon is jutányos áron. Régóta szemeztem már Marokkóval, de nem gondoltam volna, hogy pont 2010-ben fog sikerülni leszervezni egy utat ide. Kinéztem az időpontot a menetrendek függvényében és összeállt az útiterv.

Csajos (és most pasis is J) tavaszozás vol3. 2010. Ezúttal Olaszországban és Marokkóban.

 2010. 05. 07. 

Wizzair Budapest-Milánó. Hát miért ne pont a mi járatunk késsen. 6 órát vártunk Ferihegyen, öröm az ürömben, hogy legalább sütött a nap a kávézó teraszán. Nem is a várakozással volt probléma, hanem azzal, hogy így előre tudtunk, fuccs a Milánói városnézésnek… Végül szerencsésen délután 3-ra megérkeztünk Milánó belvárosába. Az gondosan lefénymásolt és bejelölt térképet persze otthonfelejtettem, de feltaláltuk magunkat és némi kérdezősködés után meglett a Dóm és környéke. Szép, hatalmas, lenyűgöző. Körbesétáltuk majd bent is mentünk egy kört és beültünk ebédelni egy jó drága helyre.

De legalább ott volt közvetlen a Dóm mellett és remekül lehetett látni a divatos olasz nők sétálgató hadát különféle márkák szatyrait cipelve. Ezt terveztük mi is, VÁRÁSOLNI J!! Záróráig már nem volt sok időnk, de így is sikerült beszerezni némi fehérneműt, szuper csini papucsokat nyárra és persze bizsukat. Ennek a kis 3 fős csapatunk egyetlen férfi tagja persze nem tudott annyira örülni, mint mi csajok, de hát ez van, itt képtelenség nem vásárolni. Robi míg ránk várt, unalmában egy kukásautóról készített művészi beállításban fotósorozatot. J Eleredt az eső és bemenekültünk egy mekibe. Szerencsére volt sör.

Vártunk. Majd riadtan eszméltünk rá, hogy az utolsó reptér busz előbb indul mint azt mi gondoltuk, így a az esőben futottunk egy nagyot vissza a főpályaudvarra. Egymás mögött álltak sorban a különböző társaságok buszai és mi egyből az elsőnél próbálkozunk a nem mellékesen hamis buszjegy voucher-t lobogtatva.  Persze a sofőr ellenkezett nagyon. Hamar kiderült, hogy nem a hamisítvány volt rossz, csak éppen az ő busza másik társaságé, így mutogatott hátrafelé. Meglett a busz, az utolsó járat ugye, tök üres, a sofőr nem igazán törődött a papírunkkal, csak intett, hogy szálljunk fel. J 

A reptéri várakozás a hajnalban induló gépünkig borzalmas volt. Eleve túlzás nemzetközi repülőtérnek csúfolni ez a buszpályaudvar méretű-színvonalú valamit, amit természetesen éjfélkor bezárnak. Mint a csövesek, földön fekve hálózsákban rengeteg ember. Nekünk jutott hely az iszonyat kényelmetlen fém székeken, de a tudat, hogy visszafelé ugyan ez vár ránk előre elborzasztott. 

2010. 05 . 08. 

Végre ránk virradt a várva várt reggel és becsekkolhattunk a Tangeri gépre. Koszosan, fáradtan, elgémberedett végtagokkal. Nem volt tele a gép így a 3 órás utat kényelmesen végigaludtuk. A reptéren zárva volt a pénzváltó, de volt helyette pénzváló automata, persze jutalékos. Váltottunk taxira valót és egyből a vasútállomásra vitettük magunkat. Nem sokat láttunk a városból, de amit igen, az nem nagyon tetszett. Koszos betondzsungel. A kikötőt szívesen megnéztem volna, de a következő vonat 1,5 óra múlva indult Meknesbe, így maradtunk és várunk. Egyébként gyönyörű tiszta modern vasútállomás. Később kiderült, hogy az összes ilyen.  Ebédeltünk a büfében burek szerű nagyon fini valamit és pénzt is sikerült váltani. A vonat: első osztály, tiszta, kényelmes. Az út viszont hosszú volt, több mint 5 óra mert folyton megálltunk. A táj dimbes-dombos gyönyörű. Olajfák, pipacsok, agave és medvetalp kaktusz mindenhol. Amolyan „afrikai-toszkána” mint Tunéziában is.  

Mire megérkeztünk már 34 fok lett J. Kinéztünk az LP-ből egy szállás a medina peremén és elindultunk toronyiránt. Útközben ettünk egy kis büfében iszonyú finom gyros tálat, aztán egy pékségben még frissen facsart narancslét ittunk meg vettünk péksütiket. A legjobb kaja volt az egész út alatt.

Könnyen megtaláltunk a kiszemelt szálláshelyet. Fürdő nélküli szobát kaptunk, de tiszta volt és olcsó. 300 MAD hármunknak. Lecuccoltunk és besétáltunk a főtérre. Tele volt emberekkel akik zenekarokat bámultak. Volt gyíkos javas ember szárított strucc lábbal meg különböző orvosságokkal. A helyi szerencsejáték: egy hosszú horgász bot szerű valamiről zsinór lóg le, a végén egy karika amivel kólásüveget kell fogni.J  Ha sikerül felemelned tiéd az üveg üdcsi! 

Azt mondják a híres Marrakeshi főtér a Djemaa el Fna volt ilyen valaha mielőtt turista parádé lett belőle. Elindultunk be a kis sikátoros utcákba. A különböző mesterségek csoportokba tömörülve váltakoztak. Asztalosok, kovácsok, selyem zsinór szövögetők, hentesek, csirketenyésztők, zöldségesek, ruha árusok, ékszerészek, hangszerkészítők. A medina túlsó végen csináltattam egy henna tetkót, majd indultunk volna visszafelé, de GPS ide vagy oda, jól eltévedtünk. Már ránk is sötétedett. Néhol követett minket valami ketyós pasi és persze a sikátor sose arra kanyarodott mint amerre menni kellett volna, de visszajutottunk a főtérre. Érdemes megemlíteni, hogy rajtunk kívül turista szinte nem is volt. Ittunk egy menta teát az izgalmakra majd visszasétáltunk a hotelbe és lefeküdtünk aludni. 

2010. 05. 09. 

Reggeliztünk a hoteltől nem messze egy pékségben. Megkóstoltuk a facsart narancslé mellé az avokadót is, hát 1 x ki kell próbálni, többször nem. J Aztán vásárolgattunk egy kicsit a főtér környékén. Délben kicsekkoltunk és elindultunk a buszállomásra. Az LP azt írta a térképen ez a main bus station, de mint kiderült van egy másik is, a vonatállomáson túl. Ez a helyieknek való volt. Koszos, szakadt, lepukkant, olyan arabos. Azt hiszem még Egyiptomban is színvonalasabb busszal utaztunk. Itt azt is megkérdőjeleztük, hogy egyáltalán képes e ez a busz egy saroknyi távot is megtenni. A csomagokat beraktuk alulra, itt kialakult némi vita a csomagjegyről, és felmerült bennünk, hogy vajon meg  lesz e a táskánk Fez-ben, de nem volt gond. A jegy legalább nagyon olcsó volt, de cserében minden fánál megálltunk. 

A végállomás viszont szuper helyen, pont a Fez-i medina bejáratánál volt. Bár erre csak akkor jöttünk rá amikor a taxisnak próbáltam elmutogatni a térképen, hogy hova akarunk menni, erre mutatta hogy hát pont ott vagyunk! J Ahogy bementünk a kapunk egy zöldség piac közepére kerültünk. Elkapott egyből a visszamentünk az időben hangulat. Természetesen egy szempillantás alatt szert tettünk egy szállás felhajtóra, persze kérés nélkül. Vitt minden félé, követtük. Sokan félnek az ilyenektől, de szerintem nem érdemes. Nem vagy kötelezve rá hogy elfogadd az általa ajánlott szállást. Mivel nem néztünk ki előre semmit, csak annyit határoztunk meg, hogy mindenképpen bent a medinában akarunk megszállni. Be vitt olyan helyre ami nem tetszett, meg olyanra is ami tele volt. Végül egy kis sikátorba indultunk el ahova magunktól tuti nem megyünk be. Kinyílt a veretes fa ajtó, beléptünk az udvarba és elállt a lélegzetünk. Mint az 1001 éjszakai meséiben. Gyönyörű szőnyegek, faragott fa ajtók színes üvegekkel, mozaikcsempe, kút. Halkan súgtuk egymásnak hogy "ne mutasd az arcodon, hogy tetszik mert akkor nem tudunk alkudni"  600 MAD lett a végső ár a földszinti nászutas lakosztályért. Baldachinos ággyal tiszta fürdővel. Keresve sem találhattunk volna jobbat.

 

Elindultunk kajanézőbe és egy fiatalos tetőteraszos kicsit nyugatias de nagyon hangulatos helyet találtunk. Cafe Clock. Bámultuk a kilátást, napoztunk, heverésztünk a párnázott ülőkéken. A kaja nagyon fini volt és gyönyörű kis fém kancsóban hozták a menta teát. Erőgyűjtés után nekiindultunk a medinának. Itt egyáltalán nincsenek autók vagy motorok mert nem sík a talaj hanem dimbes-dombos és lépcsők vannak sorra. Csacsin szállítanak mindent. 

 Nagyon hangulatos, egymás érik az árusok. Mindent lehet kapni. Papucs, kendő, táska, gyönyörű míves fémtárgyak, lámpák, bizsuk.

Megtaláltuk a bőrcserzők negyedét is, de abban maradtuk, hogy nem megyünk be fotózni, inkább majd másnap reggel jobb fényviszonyoknál. Így visszasétáltunk a szállásunk felé és a főkapu közelében lévő kis tér egyik teraszos éttermében ittunk még egy-egy mentateát.  

2010. 05. 10. 

Megreggeliztünk egy kávézóban majd elindultunk fotózni. Felvitt minket egy pasi az egyik bőrös műhely tetőteraszára ahol 10 MAD-ért fejenként fotózhattunk. A szag iszonyatos, hányingert keltő, de hamar meg lehet szokni. Pár jó fotóért sok mindent kibír az ember. J 

Visszafelé még bámészkodtunk egy kicsit a szuvenír boltokban. Kicsekkoltunk és táskákkal együtt elindultunk a Királyi Palotához aminek a kapuja van az LP címoldalán. Persze jó nagyot kerültünk és gyalogoltunk a dög melegben, viszont bekavarodtunk egy utcába ahol gyönyörű kis két szintes faragott fa erkélyes házak voltak. A palota kapu nem volt annyira látványos mint amire számítottunk, de azért csináltunk pár képet. Nem sikerült taxit fogni mert mind foglalt volt, így gyalog mentünk egészen a vasútállomásig. Sietősre vettük, de kiderült hiába, mert még volt 1 óránk a Casablancába induló vonatig.

Érekzés után egyből a tengerpartra akartuk vitetni magunkat de nem volt egyszerű. A taxis nem volt hajlandó, mert hogy messze van, és ott úgyis csak drága hotelek vannak. Szóval kitett egy hotel előtt, ahol újból taxit fogtunk. Tényleg nem volt közel a sétány és csak nyomokban volt fellelhető az egykori fény, csillogás. Ha volt egyáltalán valamikor? Jó drágán kivettünk egy szobát és szereztünk egy büfében némi kaját és kiültünk az óceánpartra falatozni. Apály volt, kölykök fociztak a homokban. Koszos volt és nem túl hangulatos. Sétálgattunk még egy kicsit, de nem igazán volt látnivaló. Turisták sehol. A hotel medencéjét nem tudtuk használni, mert nem üzemelt, nem volt elég meleg és nagyon fújt a szél.  Csalódás.

 

 2010. 05. 11. 

Reméltük hogy drága szobaár szuper jó reggelit rejt. Hát nem. A kávé jó volt és sok. A kaja kevésbé.  Sütött a nap de nagyon fújt a szél. Délig a teraszon üldögéltünk és bámultuk az óceánt. Eltaxiztunk a híres Hassan II mecsethez ahol persze elkezdett esni az eső. Bemenni nem lehetett. Pedig voltak érdeklődők. Próbáltunk fotózni és miután elállt az eső besétáltunk a belvárosba. Volt pár hangulatos utca, sőt fridzsi mágnest is sikerült venni. Megnéztünk egy piacot majd taxival kivitettük magunkat a vasútállomásra. Reméltük, hogy Marrakeshben jobb élmények várnak ránk. Pénz és időpocsékolás volt Casablankába jönni. Maradni kellett volna inkább még egy napot Fezben.

Marrakeshbe érkezve gyalog indultunk el és megkerestük az LP által ajánlott egyik túraszervező irodát. Már nem voltak ott a szervezők, egy pasi viszont elmondta, hogy ők az 5*-os verzió és nem is érti minek vannak benne az LP-ben. Így tovább álltunk. Sétáltunk az óváros felé és találtunk egy másik irodát ahol egy nagyon szimpatikus pasi volt a tulaj. Minden sikerült leszervezni vele. Igaz kicsit drágábban mint terveztük. 120 EUR fejenként, a terv 100 lett volna. (Privát transzfer a városból Imlil faluig. Egy éjszaka szállás itt. Majd túravezetővel fel az alaptáborig. Még egy éjszaka, csúcs mászás és vissza.) Cserébe viszont lefoglalt nekünk a közelben egy szuper jó hotelt nagyon kedvező áron. Megbeszéltük, hogy másnap reggel visszajövünk és pontosítjuk az indulást.  Lecuccoltunk a hotelban, majd besétáltunk a Djemaa el Fna-ra. Már majdnem teljesen sötét volt. Tele volt a tér narancslé árusokkal és kaja standokkal. Le is ültünk az egyikhez kajálni. Hát amolyan nagyüzemi lacipecsenyések voltak. Nem volt se túl jó, se túl rossz. A narancslé viszont isteni. 3 dl 3 MAD. Kaja után elindultunk bazár nézőbe. Roskadásig minden kis bolt, minden ami csak szem szájnak ingere. A téren voltak kobrások meg henna tetkós nöcik. Tényleg hasonlít a Meknes-i főtérre, annyi különbséggel, hogy ott nem voltak turisták és ott nem akarták, hogy pénzért fotózzam le a kígyójukat J. Hazasétáltunk. A hotel tényleg nagyon jó volt. Tiszta és hangulatos, még medence is volt. 600 MAD-ot fizettünk egy éjszakáért reggelivel a kiírt 900 helyett.

2010. 05. 12.

 Délben kicsekkoltunk és visszamentünk az utazási irodába. Kifizettük a túrát és megbeszéltük, hogy 3-re visszajövünk és indulhatunk is. Addig elmentünk ebédelni. Egy mellékutcában találtunk egy kifőzdeszerű helyet ahol csak helyiek kajáltak. Nem volt étlap és nem beszéltek angolul. A „coke” volt az egyetlen szó amit ők is és mi is értettünk. J De megoldottuk. Kaptunk szenesre sült csirkecombot salátával és sült krumplival. Vettünk egy kisboltban vizet meg csokit és visszasétáltunk az irodához. Fél 4-kor el is indultunk. Kb másfél óra volt az út Imlilbe. A táj egyre szebb lett ahogy távolodtunk a várostól. Kis falvak a domboldalban.

Argán olaj sajtoló kis üzemek. Imlilbe érve már láttuk a havas hegycsúcsokat a távolban. Várt minket egy srác, akivel egy jó órán keresztül sétáltunk felfelé a hegyen, egy másik kisebb faluba a szállásunkig. Patak, vízesés, sziklás-köves út, kőből épült házak, öntözőcsatorna, diófák. Mesebeli táj. Teljesen más mint az a Marokkó amit eddig láttunk. Ahogy közeledtünk a faluhoz kezdett olyan érzésünk lenni, mintha, nem is tudom, Nepálban(?) járnánk. Kisgyerekek köszöngettek sorra „Bonjour!” piros pozsgás mosolygós arccal, aztán játszottak tovább a pocsolyában. A hajukat láthatóan kiszívta az erős nap. Turisták sehol. Lent a faluban volt pár, amolyan jó kondiban lévő közép korú nyugat-európaiak, gondolom túrázni jöttek mint mi. Jó meredeken mentünk felfelé. 2000m magasan jártunk már mikor célba értünk. Találkoztunk útközben öszvérekkel, mi is kérhettünk volna, de mi hősiesen felcipeltük a hátikat. Gránit kőből rakott házak, sikátoros utcák. Néhol egy kecske, kakaskukorékolás. Boci a hátsókertben, száradó ruhák. Végre megjöttünk. Egy kétszintes épület tetőterasszal, kicsi zárt kerttel.

Ledobtuk a táskásat és mentünk is fel egyből a teraszra. Körülöttünk mindenhol hegyek, havas hegycsúcs a messzi távolban, alattunk a falu Imlil. A folyóvölgy oldalában voltunk. Leírhatatlan.

Egyből hoztak nekünk mentateát meg nasinak magokat, datolyát, fügét, éhen ne haljunk a vacsiig. Pihentünk, fényképeztünk és élveztük a látványt. Kezdett hűvös lenni ahogy ment lefelé a nap. Bementünk az étkezőbe. Helyi dizájn szerint volt berendezve szőnyegekkel, párnákkal.  Akkora adag kaját kaptunk, hogy a fele is sok lett volna. A leves nem volt túl jó, másodiknak tadzsint kaptunk és végül gyümölcsöt és teát. Volt meleg vizes zuhany, ami nagyon jól esett. Sejtettük, hogy fent az alaptáborban nem lesz ilyen lehetőség. Robi annyira fázott hogy nem volt hajlandó zuhanyozni, pedig győzködtük, hogy jobb lesz utána. J A szobánk nagyon egyszerű volt. 4 matrac a földön és vastag gyapjú plédek. Amit tudtunk azt magunkra vettük, de nem aludtunk jól. Nagyon hideg volt.

 2010. 05. 13.

 Hajnalban keltünk. Kint tök sötét, semmi mozgás. A felhők felett voltunk már. Imlilt eltakarta a hajnali pára. Lassan kezdett előbújni a nap a hegy mögül. Végül észrevették, hogy fent vagyunk és hozták a reggelit. 1 órával később indultunk mint ahogy terveztük, de a kinevezett vezetőnk még sehol sem volt. Egy másik pasival indultunk neki. A táskákat hátrahagytunk, hogy majd a csacsik hozzák. Már jó másfél órája gyalogoltunk mikor utolért minket Mustapha. Állítólag neki későbbi időpontot mondtak indulásra. Mindegy, a lényeg hogy utolért minket. A völgy jobb oldalán gyalogoltunk nem túl meredeken felfelé. Lent a folyó, sziklák, vízesések. A völgy két oldaláról kis patakok csordogáltak lefelé.

Örökzöldek és 1000 színű virágok. Gyönyörű táj. Kb félúton átmentünk a folyó túlpartjára. Itt volt egy falu ahol pihentünk egy kicsit, majd egy meredekebb szerpentines szakasz következett. Elég sokan jöttek szembe lefelé turisták és a táskájukat cipelő öszvérek. Főként franciák, de nemzetiségtől függetlenül mindenki azt mondta „Bonjour”. A nap tűzött végig, de a szél is fújt, így nem volt túl meleg. Lassan kezdtünk elfáradni. A hegyoldal egyre meredekebb lett, a völgy egyre szűkebb, bár az ösvény meredeksége nem nagyon változott azért nem volt sétagalopp. Egyre több hó foltot láttunk és 3000m körül megláttuk az alaptábort is a távolban. A cél előtt át kellett vágni egy hó-jég mezőn. Hát a csúszos talajon remegett a térdem rendesen. 1200m szint fel. 10 km. Ahogy felértünk a ház elé lerogytam egy székre és nem is álltam fel jó sokáig. Lassan megjöttek a hátizsákok is, és kaptunk teát és vacsorát. Elég nagy bázis. Több épülettel. Csacsi parkolóval.  Nem tudom összesen hány ember férhet el itt de csak abban az épületben ahol mi aludtunk volt kb 5 szoba és szobánként kb 20-30 embernek hely.

Volt egy nagy konyha ahol a túravezetők főzték a kaját, mindenki a saját csapatának. Mellette egy étkező és egy társalgó kandallóval. Az alagsorban WC és zuhanyzó, persze jéghideg vízzel. Szó szerint, gondolom a hó olvadék patakból. J Míg ettük a vacsit kint a szabadban lassan érkeztek vissza a csúcsról akik aznap délelőtt indultak fel. Hát hágóvas és jégcsákány majdnem mindenkinél volt. Kicsit elbizonytalanodtunk. Hogy fog ez nekünk menni holnap? Lefeküdtünk egy kicsit aludni a kölcsön kapott és nem mellékesen irtó bűzös hálózsákokba, aztán este lementünk a társalgóba melegedni. Összeismerkedtünk egy nővel. Ő szólított meg minket, mert halotta, hogy magyarul beszélünk. 50 körüli volt és a 79 éves pasijával jött ide egy kis csoporttal együtt Szerbiából, busszal. A pasija miatt jöttek ide aki nemrég kezdett hegyet mászni, csak pár éve. Tavaly a Kilimadzsárót mászta meg… J

Fáztunk és nem volt sok kedvünk vissza bújni a büdös hálózsákokba, de lefeküdtünk aludni. Elkezdett szállingózni a hó.

 2010. 05. 14.

6-kor kellett volna kelnünk de Mustapha nem keltett fel minket. Fél méter hó esett az éjjel és iszonyúan fújt a szél. Benne voltunk a hófelhőben. Pontosan olyan volt az idő, mint februárban, az Alpokban. Májusban, Afrikában…

Megreggeliztünk és rossz idő ellenére úgy döntöttünk, hogy nekivágunk. Amit tudtunk meleg ruhát azt magunkra vettünk. A kölcsön kapott kabátok sajnos nem voltak túl jók. Ez enyémet pl. nem lehetett bezipzárazni. Egy jó fél órán keresztül küzdöttünk. A gleccser jégre hullott hó nagyon csúszott és a széltől sok helyen méter magas volt. Egy lépés fel és hármat csúsztunk vissza. Feladtuk. Nagyon lassan haladtunk. Iszonyú hideg volt és nem voltunk úgy felötözve, ahogy kellett volna. Se vízhatlan nadrág se kesztyű nem volt nálunk. Visszamentünk a házba és teáztunk egyet. Persze mire összeszedtük magunkat elállt a hóesés, és szikrázó napsütés lett. De ettől még a hó ami leesett még ott volt. Lefelé az öszvér szaros ösvényen csúszkáltunk. Persze olvadt is a hó, így hol bokáig hol mélyebben jártunk a szarlében. Pontosabban szarlé patakban, ami az ösvényen csordogált végig.  Jó hamar beázott a bakancsunk mindhármunknak. A táj havasan is gyönyörű volt, de sár és a latyak nagyon elvette a kedvünket. Hiába jöttünk lefelé jól elfáradtunk.

Ugyan az a patak felfelé tavaszban, lefelé télen:

Lassan közeledtünk vissza a faluba.

Megpihentünk egy kicsit ugya azon a szálláshelyen ahonnan előző nap indultunk. Levettük a bakancsokat és kiültünk a teraszra. Kaptunk ebédet és kicsit szárítgattuk a ruháinkat a napon. Sajnáltuk hogy nem sikerült feljutni a csúcsra, de így is felejthetetlen volt az élmény. És belegondolva, hogy csúcsmászás után még le kellett volna ereszkedni, hát sok lett volna. Erre plusz egy nap kellett volna még.  Összeszedtük a cuccunkat és lesétáltunk Imlilbe. Itt várt minket a sofőr elvileg. Hát gyakorlatilag nem volt ott senki. Mustapha felhívta nekünk az utazási irodás pasit és egy jó két óra várakozás után jött csak meg az autó. Addig teáztunk és bambultuk az embereket az utcán. Mindenki csak üldögélt és beszélgetett. Semmit se csináltak. Fel-le sétálgattak. Valószínűleg senki sem dolgozik a csacsihajcsár túravezetőkön kívül. Nincs mit. Végül megjött a sofőrünk és elköszöntünk Mustaphától. Marrakeshben a mekinél rakattuk ki magunkat. Kicst furcsa volt térdig szaros gatyában bemenni, de éhesek voltunk. J A hotel tiszta fürdőszobája és a hófehér puha meleg ágy megváltás volt az előző napokhoz. Ettől függetlenül persze mentünk volna vissza másnap a hegyre megint…

 2010. 05. 15-16.  

Reggeli után a hotel recepcióján hagytuk a táskákat és neki indultunk a bazárnak, hogy elköltsük a maradék pénzünket. 3 felé váltunk, vettünk datolyát, papucsot, sálat, puffot, fülbevalót és minden szépséget.

Megebédeltünk és visszamentünk a hotelba, majd tovább a repülőtérre. Az éjszakai várakozás a Bergamo reptéren megint borzasztó volt. De épségben hazaértünk a hűvös magyar tavaszba.  

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. 10. 8-9.

 

Indulás. Zürich-ig minden simán ment, ott viszont a 6 órás várakozás nagyon lassan telt. Rengeteg üzlet volt de épp nem volt „kedvem” agyon vásárolni magam Gucci cuccokkal :) Viszont hamár Svájcban voltunk vettem egy szuper svájci bicskát, amit már nagyon régen szerettem volna.

Mire végre kiírták honnan indul a bangkoki gép már hullák voltunk. Azt írta a tábla hogy, 20 percig tart míg odaérünk, amit egészen addig nagyon sokalltam, míg ki nem derült, hogy át kell metróznunk egy másik terminálra. Persze csúcsszupermodern vezető nélküli metróval. Újból át kellett mennünk a biztonsági ellenőrzésen. Az új bicskámmal a zsebemben ennek nem nagyon örültem, de kiderült remek csempész lenne belőlem :) A nagy gépen már az első pillanatban kiderült, hogy nagyon jól jártunk a Swiss-szel. Felkaptunk egy pár magazint az ajtóban és miután elhelyezkedtünk azonnal lelkesen nyomkodtuk a multimédiás cucc távirányítóját, ami persze még nem volt bekapcsolva :) Utazómagasságon aztán beindult a dolog. Volt egy csomó zene meg film, játékok, és nyomon lehetett követni az útvonalat is. Aztán meghozták a vacsit is ami egész jó volt. Elég hamar elaludtunk. Már világos volt mikor felébredtünk. Ki kukucskáltunk a napellenző alatt. 11000m felett repültünk és lehetett látni a Himalája hófödte csúcsait. A bengáli öböl felett voltunk már amikor hozták a reggelit.

A bangkoki reptéren is minden simán ment, a vízumunk rendben volt. A reptérbuszra sem kellett várnunk. Pont akkor indult egy mikor a megállóba értünk. Természetesen iszonyú meleg volt, és az eső is elkezdett szakadni de klímás buszban egyenlőre még nem sokat érzékeltünk az időjárásból.

A Khao San Road-nál szálltunk le. Elég nagy dugó volt végig így csak kb. fél 5-re értünk a szállodába. Egy gyors zuhany után egyből lementünk a Khao San-ra nézni valami kaját. Az eső szemerkélt de nem igazán zavart. Az első mozgó pad thai árusnál vettünk 2 adagot és lapátoltuk is befelé. Nézegettük a szuvenír árusokat és sorra ismertük fel a helyeket, hogy hú emlékszel itt annó ezt vettük ott meg azt. Nagyon tetszett a színes forgatag. Sokan nem szeretik ezt a környéket, de nekem nagyon bejön. Mindent lehet kapni amit csak akarsz. Hamis nemzetközi diák, „eredeti” Nike póló, ezer színben szárongok… 7 körül aztán lefeküdtünk aludni, de hajnalban felébredtünk és nem bírtunk vissza aludni, aztán mégis…  Jetlag… már megint…

2009. 10. 10.

 

7 órára terveztem hogy kelünk, ami csak nagyon nehezen sikerült. Kitaxizunk a pályaudvarra és vettünk jegyet Ayutthayába. Elméletileg 20 perc múlva kellett volna indulnia a vonatnak. Bent is állt a vágányon de több mint 1 óra várakozás után még mindig nem mozdultunk. Persze senki sem mondott semmit… Aztán valami kaller féle thaiul hadovált, amit persze nem értettünk, angolul senki egy szót se… Szóval leszálltunk, visszaváltottuk a jegyeket és visszataxiztunk a hotelba. Csalódott voltam nagyon, mert szerettem volna megnézni a régi királyi várost, de hát majd legközelebb… Nem akartuk megvárni a következő vonatot, mert akkor nem lett volna már elég időnk a bangkoki nézelődésre.

Tehát történelem helyett maradt a hotel tetején lévő medence, amit én hamar meguntam és nekiindultam a Királyi Palotának. Ha már Ayutthayába nem sikerül eljutni ezt semmi képen sem szerettem volna kihagyni. Gyalog mentem és szerencsére pont azt a kaput céloztam meg ami ki volt nevezve bejáratnak. (összesen 12 kapu van és egyáltalán nem egyértelmű melyiken lehet bemenni) A jegy horror a többi látnivalóhoz képest, de a látvány és a  hangulat feledteti a borsos árat. Mindenhol arany, pompa, csillogás, sehol egy centi hely ahol nem lenne valami gyönyörű kézműves munka. Egy bő órát töltöttem a palotában, amiből elég sokat üldögéltem a Wat Phara Keo márványpadlóján. A Smaragd Buddha temploma. Ez a thaiok legszentebb Buddhája. Kicsi, csak 45cm, de annál fontosabb.  http://en.wikipedia.org/wiki/Emerald_Buddha

A király minden évszakváltáskor új ruhába öltözteti. 2007-ben láttuk is, amikor kivonult az öltöztetés után a Rolles Royce menet. Figyeltem, ahogy a nagymamák behozták magukkal a kisunokákat és mutatják nekik a freskókat falon.  Valaki füstölőt is gyújtott. Persze a Buddha ott ült felettünk jó magasan és vigyázta a lelki üdvünket. :)

Az ehhez hasonló pillanatok miatt szeretek utazni. Olyan „megállt az idő” érzés. Ilyenkor nem igazán számít mi történik kint a világban a kerítésen túl. Otthon, gondok, meló nem is létezik.

Kicsit elfáradtam a nézelődésben és lesétáltam a folyóparti piacra. Mivel a reggeli sült kókusz pudingon kívül még semmit sem ettem vettem némi görögdinnyét. Itt lehet át kompolni a folyón a Wat Arun-hoz. Mivel már láttam 2 éve, így most csak nyugtáztam hogy még mindig szép. Bámészkodtam tovább a nyüzsgő néhol eléggé bűzös forgatagban és dél felé sétáltam tovább az amulett piacon keresztül. Az eső nem esett szerencsére de iszonyú meleg volt, úgyhogy a Wat Pho mellett fogam egy taxit és vissza vitettem magam a Khao San Road-ra.

Beesteledett és vacsi körútra indultunk. Utcai kaja helyett beülős éttermet választottunk és két menüt rendeltünk. Szuper jó volt, a kedvenc görögdinnye turmixomat nem is említve. Vacsi után természetesen meg sem próbáltam ellenállni a csábításnak és vettem pár létszükséges cuccot :) Van olyan valaki aki kibírta, hogy ne vegyen semmit a KSR-on?? Tuti nincs! A vásárolgatás fáradalmait ki kellett pihenni, úgyhogy felkerestük az a masszázs szalont ahol 2 éve is voltunk. 1 óra thai masszázs után már majdnem teljesnek volt mondható nap, de azért a hotel melletti bárban még lecsúszott egy Singha és ananász turmix, hogy legyen erőnk becsomagolni.  

 2009 .10. 11.

Reggel, 7eleven ice coffee, reptérbusz, várakozás, Air Asia pontos, leszállás, taxi. Krabi. VÉGRE VÍÍÍÍZ!!

Fixáras iránytaxit sikerült kifognunk így pontosan a hotelhez vitettük magunkat. Visszatérő vendégként kaptunk kedvezményt, így csak 300 THB volt egy éjszaka a Blue Bay Yu-ban. Ez egy kisebb pár bungis szálláshely a Nopparat beach-en, Ao Nang mellett. Egy nagyon ari nőci a főnök aki mindent elintéz amit csak akarsz.

Mint a legtöbb szálláshely ez is egyben utazási iroda, úgyhogy be is fizettünk másnapra egy tengeri kajak túrára az Ao Thalene öbölbe. A Hogyan menjünk tovább Krabi-ból Khao Sok-ba? kérdés is megoldódott, mert be tudtunk fizetni minibusz transzferre. Ez mindig kicsit drágább mint a menetrend szerinti busz, viszont ideálisabb az indulás, és tényleg jön, nem csak elméletileg. Arról nem is beszélve, hogy gyorsabb és „háztól-házig” visz. :) 350 THB, 4,5 óra.

Rákezdett az eső. Amolyan igazi trópusi dézsából öntős stílusban. Kilépsz a teraszról és vízfüggöny. 35 fok, 30 fokos eső. Mikor kicsit csendesedett bementünk úszni a kb. 28 fokos vízbe. Közben esett tovább.

Persze rajtunk kívül csak pár helyi kölyök volt a parton. Elég nagy hullámok jöttek, amiken szuper jót lehetett ugrálni. Miután kellőképpen kiáztunk, lezuhanyoztunk és kaja nézőbe indultunk. Márciushoz képest most alig voltak emberek. Tatarozások, egy csomó hely még zárva volt és csak lézengetek a turisták. Az elmaradhatatlan banános palacsinta után kiültünk a pártra és bámultunk a naplementét. Az eső már elállt de az ég nem tisztult ki teljesen, amolyan igazi „örökké ezt akarnám nézni napamente” volt :)

Egy videó  a környékről: http://www.youtube.com/watch?v=4PwLtV_QlXY

 

2009. 10. 12.

9-re jöttek értünk szongtho-val és átvittek minket Ao Nang-ra az @rt Cayak irodájához. Kiderült, hogy innen csak mi ketten akartunk kajakozni Ao Thanlene-ben, szóval kaptunk egy vezetőt meg két tanonc srácot és így ötösben indultunk tovább. Kb. 40 perc az út innen kajak bázisig. Itt voltak még turisták, de ők külön indultak, másik csapattal. Vízre szálltunk a 3 kajakkal és kicsit más útvonalon indultunk el mint a többiek. Előbb bekanyarodtunk a sziklák közé.

A vízállás sokkal alacsonyabb volt mint 2 éve, mivel másik évszakban jöttünk. Úgy kell elképzelni ezt az egész öblöt, mint egy sziklatömbökből álló labirintust, ami hol szélesebb, hol keskeny, alig párméter széles „folyókat” képez. A mészkő sziklák nagyon magasak szürkék, feketék, vörösek, minden elképzelhető árnyalatban, telis tele vannak nőve liánokkal pálmákkal, olyant mint amikor bemész egy pálmaházba, csak itt nincs üvegtető, és az állatok előtt nincs tábla, hogy mi az, és eszik-e embert :) A víz inkább hasonlít folyóra mint tengerre mert mocsaras, saras, és nem lehet lelátni egyáltalán az aljára.  Így az alacsonyabb víz miatt az egész kicsit más volt. A magrove gyökerek közé nem lehetett beevezni, mert ahhoz nem volt elég magas a víz. Viszont mi indultunk be szikla dzsungelbe elsőként, így nem zavarta még meg senki a csendet. A makik, (pontosabban hosszú farkú makákók) is csendben voltak.

Először alig vettem észre őket. Aztán persze jöttek, támadtak, másztak, ugráltak. Követelték az ananászt, vizet meg mindent amit csak értek próbáltak elcsórni. A vízállás miatt nem lehetett teljes kört menni a sziklák körül, hanem egy idő után vissza kellett fordulni. Volt viszont több homokpad amin mászkáltak a kis rákok és kúszó kopoltyús halak, és varánuszok. Némelyik varánusz egész nagy volt, olyan 80-100 cm. A srácok azzal hülyítettek minket, hogy krokodil :)

 Miután kieveztünk a sziklák közül, kikötöttünk egy mini öbölben ebédelni. Kaptunk csirke combot, rizst, mártásokat, ananászt. Imádom az ilyen kirándulásokon a kaját. Mindig bőséges friss és finom és az ivóvízzel együtt benne van a progi árában.

Mi fát nem ültettünk de az a videó elég jól bemutatja milyen is ez a hely:

http://www.youtube.com/watch?v=Iag2rdxxslA

Kajálás közben jött megint a dézsából öntős eső. Volt pillanat amikor azt hittem már sohasem áll el és itt éjszakázok egy szikla alatt a fényképezőgépet ölelgetve, nehogy elázzon, de aztán kisütött a nap és kajakoztunk tovább. Elindultunk a mangrove erdőbe egy olyan szakaszra ahol nem volta sziklák, csak a messzi héttérben. A fák viszont itt egész magasak voltak. A víz olyan sima volt mint egy feszített víztükrű medencében. Csönd, csipcsirip, slaty-slaty, evező… sehol senki, aztán egyszer csak fura érzés támad benned, olyan, érzed, hogy néznek érzés. És tényleg! Ott ül a maki a fán, és téged néz. Mi a frászt keres ez itt? tekintettel. Nem sikít, csak szimplán hülyének néz. Érdekes érzés. Jó.

Az út egy zárt lagúnában ért véget, ahogy ismét beevezünk a sziklák közé. Egy szikla alagúton keresztül kellett beevezni ide ahol a fejünk felett lógtak a cseppkövek. Szuper jól nézett ki.

Miután visszaeveztünk a kikötőbe megmosakodtunk és elvittek minket egy forráshoz. Állítólag 150m mély a víz és egy egész barlang rendszer húzódik a tó alatt a sziklákban. Tiszta volt a víz, türkiz kék, de valahogy még sem olyan átlátszó, nagyon szép volt de kicsit ijesztő is, nem mertem beugrani :)

Miután meguntuk a helyet visszavittek minket a szállásunkra. Jó kis nap volt, főleg, hogy nem kellett alkalmazkodni más turistákhoz. Szeretem az ilyen kiscsoportos progikat. :)

2009. 10 13.

 

Ma is 9-re jöttek értünk. Levittek a kikötőbe ahol long tail boat-ra szálltunk. Rajtunk kívül még kb. 10-en voltak.

Egy jó 20 perc hajózás után kötöttünk ki először egy kis szikla sziget mellett, ahol be lehetett ugrálni a vízbe sznorizni. Szép tiszta volt a víz és láttunk mindenféle halacskákat. Egy kis pancsolás után mentünk tovább. A következő helyszín egy kis homokos öböl volt. Napozás, pancsizás, sznorizás. Hófehér homok, gyönyörű sziklák, kristály tiszta víz. Aztán jött megint az eső. Mindenki bemenekült a csónak ponyvával fedett részére, és indultunk is tovább. Semmit sem lehetett látni annyira szakadt az eső, de száguldottunk a hullámokon. Elég félelmetes volt, nem lepődtem volna meg ha a semmiből előttünk terem egy szikla vagy ilyesmi. De nem történt  semmi, csak megérkeztünk a Hong Island-re. :)

Ez volt a nap fő attrakciója. Persze egész váratlanul megint szikrázóan sütött a nap. Volt itt egy kis piknikező hely asztalokkal, meg nemzeti park tábla. Kaptunk ebédet. Mivel többen voltunk, svédasztalos tálalás volt, iszonyat mennyiségű nagyon fini kaja volt megint. Evés után pár óra szabad progi következett. Voltak óriási varánuszok, 1,5-2 méteresek, szabadon. Csirkecsonttal etették őket. Hát nem volt semmi, mint amikor bemászol az állatkertben a kerítésen :) Csak arra kellett vigyázni, hogy a farka útjába ne kerülj, mert állítólag gyilkosat tud csapni vele. Be lehetett sétálni a sziget szárazföldi részébe az erdőbe, ahol volt egy kis tanösvény táblákkal, rajta pálma meg orchidea nevekkel. Óriási fák, liánok, csiripelő madarak. Valódi trópusi dzsungel :) Érdekes ez a sziget. Két öbölből áll, amiből az egyik majdnem teljesen zárt. Egy nagyon keskeny nyíláson lehet ide bejutni a tenger felől.

Ezért hívják a szigetet Hong Island-nek, mert a hong szó thaiul szobát jelent. A két öblöt egy nagy szikla választja ketté, tehát csak a tenger felől lehet átjutni a másik oldalra. Mi ugye a nagyobbik öbölben kötöttünk ki. Igazi földi paradicsom. Nagyon hasonlít Koh Phi-Phi Leh-re, ahol a Part filmet forgatták. Ott 2 éve már voltunk, azért választottuk most ezt kiránduló helynek, mert nem akartunk ugyan oda menni. Egyébként ezen a környéken milliónyi sziget van. Ezek nagy része lakatlan, nemzeti park, és gondolom mind hasonlóan gyönyörű :)

2009. 10. 14.

Semmittevés. Napsütés. Árnyékban heverészés. Az egyetlen nap amikor nem kell órára kelni és semmilyen program sincs tervezve. A többiek pedig már otthon csomagolnak. Amikor Thaiföldön este van, ők már repülnek Zürich és Bécs felé.

2009. 10. 15. 

Reggel jött értünk a minibusz, ami először egy turista elosztóba vitt minket. Itt jó sokat vártunk. Meg kellett várni míg az összes környező helyről beérnek a kisbuszok és némi logisztika után, újra szétosztják a népet attól függően ki merre tart.  Persze az ilyen helyeken lehet enni-inni, szállást foglalni, buszjegyet venni. És persze haverkodni :)

Oda is jött hozzám egy francia srác, és kérdezte, mit lehet itt a környéken csinálni, merre menjenek. Ő meg ajánlott szállást Khao Sok-ban, mert hogy pont onnan jöttek. Our Jungle House. Azt mondta ez igazi fa tetején lévő bungis szállás, pont amilyet kerestem. Örültem nagyon, mert a neten csak jó drágákat találtam.

Persze akkor kezdték el a kisbusz tetejére pakolni a hátikat amikor megint rákezdett az eső. Gyorsan beültünk a buszba és indultunk is a dzsungel felé. Végig felfelé mentünk cukor és olaj pálma ültetvények között. A sofőr tolta neki rendesen, amolyan igazi thai stílusban. Pár utas kifogásolta a tempót, de annyira szűk volt a hely hogy mielőbb meg akartuk érkezni. Akinek volt fix foglalása azt kitettük, minket meg utolsóként elvitt a sofőr egy szálláshelyre. Nem volt rossz, de túl steril, amolyan mű dzsungel ház. Nem tetszett, szóval erősködtem, hogy vigyen a srácok által ajánlott helyre. Ez elég messze volt a többitől, gondolom ezért nem akart elsőként oda vinni. Tényleg bent az erdőben a folyóparton.

Tudtam egyből, hogy ITT fogunk megszállni. Nem volt sok bungi, de mind másmilyen. Volt ami egészen magasan volt kb. 8 m, és volt olyan is ami csak 3-4 m magasan, és voltak olyanok is amihez csak pár lépcsőfok vezetett. De ezeknek meg teljesen nyitott volt a fürdőszobájuk. Ami konkrétan azt jelentette, hogy nyak alatt el vagy takarva de akár ki tudtál integetni zuhanyzás közben, ha valaki elment a ház mögött. :) Mi a nagyon magasban kaptunk helyet, és a többieknek meg lefoglaltunk egy másik folyó parti bungit. http://www.youtube.com/watch?v=EUWCl4JDXFw

http://www.khaosokaccommodation.com/

Befizettünk egy kétórás csónakázós progira. Elvittek minket a főúthoz, és ott lementünk a folyóhoz. Egy felfújatós kenuba szálltunk be, nem mi eveztünk, hanem kaptunk egy bácsit. Eleinte bántuk, de miután láttuk milyen erős a sodrás már örültünk, hogy nem mi evezünk. Ráadásul sokszor 2-3 ágra vált szét a folyó és ugye fogalmunk sem lett volna merre kell menni. A csónakosunk nem nagyon tudott angolul, de nagyon lelkesen mutogatott nekünk mindenféle állatokat. Láttunk nagyon szép élénk kék madárkákat, mókust, majmot, békát, gyíkot. Még egy kígyót is egy faágon összetekeredve. Színes csíkos volt, gondolom mérges, szóval nem bántam mikor tovább csorogtunk, mert pont a fejünk felett volt mikor észre vettük. Nem örültem volna, ha a nyakamba esik. Elmentünk a szállásunk mellett is. Izgalmas kis utazás volt, bár az ára elég húzós volt a Krabi környéki egész napos kirándulásokhoz képest. Végül kikötöttünk megint a főútnál egy hídnál, ahonnan visszavittek minket a szállásunkra. Az éjszaka elég izgalmas volt. Ugye se ablaküveg, se szúnyogháló. Csak az ágy felett volt egy lyukakkal teli háló, ami azért nem adott túl nagy biztonságérzetet. Csak az nem mászott be a szobánkba, ami nem akart.  Nem vagyok félős, de azért volt pár zörej amire összerezzentem :) Aki volt már ilyen helyen az tudja, hogy éjjel még hangosabb az erdő mint nappal. Minden zúg, csiripel, kopog csattog… mit valami asztalosműhely. :)

 2009. 10. 17. 

Reggelre olyan pára ereszkedett le, hogy a folyó túlpartján lévő magas sziklafal tetejét nem is láttuk. Térerő persze nem volt, pedig próbáltunk a többiekkel kommunikálni, hogy mikor érkeznek. Elindultunk sétálni a környéken, megfogdostuk a kaucsukfából csöpögő nedvet, néztük a folyó parton sütkérező óriás békákat. Aztán végre megjöttek a többiek fél 2 körül. Pislogtak rendesen mikor meglátták a szállást. Lefixáltunk estére egy éjszakai dzsungel túrát, illetve másnapra egy Chiew Lan tavi egész napos kirándulást. Megebédeltünk és sétára indultunk a hotel körül. Láttunk makikat és egy nagyon szép gyíkot. (tüskés hátú agáma?) 

 

A többi környéken lévő szállással tényleg nem lehet ezt a helyet összehasonlítani. A továbbindulásunkat próbáltuk még valahogy elrendezni Koh Tao felé. Mivel a hajó menetrend nem volt teljesen egyértelmű, nem mertünk kockáztatni, és kibéreltünk egy kisbuszt, amit jó kora reggelre kértünk, így tutira vettük hogy nem veszítünk el órákat az utazással, várakozással.

Eljött az ideje az éjszaki túrának. A szakács vitt el minket. Kaptunk lámpákat és gyalog indultunk a kis kertek alatt torony iránt a nemzeti park bejárat felé. A vezetőnk papucsban, Edina gumicsizmában. Jól ki is röhögött :) Pedig hasznos volt, sok helyen vízátfolyások és nagy pocsolyák voltak. Menet közben néhol lemutatott a földre hogy vigyáázz veri déndzsöröz. Óriási nagy pókokat mutatott, vastag szőrös lábúakat. Ezek után azon gondolkoztunk, hogy vajon hány hasonlón másztunk keresztül a vaksötétben. Elég gyorsan meneteltünk ami kicsit unalmas volt, de végül megérkeztünk a park bejárathoz. Itt a mosdóban Ágiék összetalálkoztak egy skorpióval is. Bent a parkban széles kiépített ösvényen mentünk, ami nem volt túl vadregényes, viszont elég nagy távolságra voltunk más csapatoktól így remélhettünk, hogy látunk valami nagyobb emlőst is. Találkoztunk is bambusz patkánnyal és civet macskával. A vezetőnk elkapott egy óriási békát amit persze nagy lelkesedéssel fényképezgettünk. Ha lekapcsoltunk a lámpákat és vártunk, amíg a szemünk megszokja a teljes sötétséget, fluoreszkáló valamiket lehetett látni a földön és a növények levelein. Egy idő után visszafordultunk és elindultunk kifelé a parkból. Összességében 3 órás lett a 2 órára tervezett túra.

 

2009. 10. 17.

 Reggel jól elaludtunk, és mivel nekünk át kellett költöznünk egy másik házba gyorsan csak összekaptunk a cuccunkat. Persze a többiek is elaludtak :)

Jött értünk egy kisbusz ami elvitt minket a tóhoz. Itt volt egy kikötő ahol LTB-ra szálltunk és egy jó 40 percet hajóztunk a tavon befelé. Gyönyörű volt a táj.

Olyasmi mint Krabi körül a tenger, csak itt ugye édes a víz és nem csak szigetek voltak hanem az óriási tavat vette körbe a sok mészkőszirt. A víz színe egész zöldes volt. Kikötöttünk egy mesterséges szigeten. Itt bambuszból épült kis házikók voltak miket ki lehet bérelni, és persze egy központi egység ahol felszolgálták az ebédet. Ide kötötték ki a csónakokat és voltak kajakok is, amikkel körül lehetett nézni a környéken.

A víz kristály tiszta volt és persze úszni is lehetett. Ebéd után tovább lehetett menni a LTB-okkal egy másik részére a tónak. Kikötöttünk egy parton és át kellett sétálni egy kisebb dombon. Óriás bambusz, csivitelő makik, igazi trópusi erdő. Olyasmi volt a táj mint a parkban előző éjjel, csak ugye itt nappali világosságban láttunk mindent.

A domb túloldalán megint egy kis kikötő várt minket ahonnan bambusz tutajokon átvittek minket szembe egy cseppkőbarlanghoz. Mint minden barlangban itt is sötét volt, tehát szükség volt lámpára. Ezt úgy oldották meg, hogy egy autó akkumulátort betettek egy nejlon zacskóba, amire egy kerékpár gumibelsőt erősítettek, mint egy hátizsák pántját. Ehhez pedig egy neon lámpa volt kötve, olyan mint otthon a konyhában a felső szekrény aljára szerelve szokott lenni. Persze kapcsoló is volt hozzá. Persze 100% érintés biztos. Azt még érdemes megjegyezni, hogy mint  a legtöbb cseppkőbarlangban itt is csöpögött a víz a fejünkre :) Egyébként a barlang nagyon szép volt, kicsit zegzugos mászkálós föl-le lépkedős, ami papucsban elég csúszós volt, de mindenképpen megérte eljönni. Visszavittek minket a bambusz házikós bázisra és egy kis pancsolás után indultunk vissza a kikötőbe. Mire beszálltunk a kisbuszba már ment le a nap.

Megvacsoráztunk a szállásunkon és próbáltunk korán lefeküdni mert másnap fél 5-kor terveztük az indulást.

 

2009. 10.  18.

 

Persze megint elaludtunk így egy negyed órával később sikerült csak elindulni. Azt út végig rendben volt, kivéve azt hogy a kikötő melletti faluba érkezéskor kiderült hogy a sofőrnek fogalma sincsen merre van a móló. Végül nagy nehezen meglett, és kiderült hogy bőven időben vagyunk, mert majd csak 9-kor megy a hajó. Pár horgászt leszámítva, senki sem volt ott rajtunk kívül. Megjelent egy részeg pasi egy üveg sörrel és egy csirkecombbal a kezében és leállt velünk haverkoni. Nyújtotta a kezét hogy fogjunk kezet, de benne volt a csirkecomb. Néha zsebre tette és nekiállt pisilni :) Jókat derültünk rajta. Végül felszálltunk a hajóra és megjöttek a turistákat szállító buszok. 9.20-kor el is indultunk. Koh Phangan-on át kellett szállnunk egy másik ugyan olyan hajóra, és végül kikötöttünk Koh Tao-n.

A második hajón voltak búvár centrum ügynökök az egyikük a Ban’s-től. Mondtuk, hogy mi ott voltunk 2 éve, és most a Sunshine-ba akarunk menni. Mivel ez egy cég el is intézte nekünk a transzfert a kikötőből, így nem kellett fizetnünk. Kivettünk 4 bungit és lebeszéltük a búvár programokat. Robinak kezdődött is a tanfolyam délután. A part sajnos nem volt alkalmas fürdésre mert iszapos volt a víz, de két oldalon a sziklák miatt nagyon szép volt mégis. A szálláshoz tartozó parti bárban üldögéltünk este. A pultos srác mintákat rajzolt a parti homokba és lángoló ördögbottal parádézott. Volt egy hinta is ami este a homok felett lógott, reggel a dagály miatt pedig a víz felett. Mindezek mellé meleg tengeri szellő, jó zene, és koktélok :) Mennyország!

 

2009. 10. 19.

Reggel indultunk merülni. Robit külön vitték el medencés gyakorlásra, mi pedig a Shark island-hez hajóztunk.

Először a túl kevés súly miatt nem tudtam lemerülni, aztán amikor végre a súly rendben volt, kiderült hogy nem tudok egyenlíteni és elkezdett nyomni a fülem, így feljöttem. Snoriztam míg a többiek merültek. Délután Robinak oktató DVD-t kellett néznie, de utána bementünk Mae Had-ba a fővárosba és a sok thai kaja után egy olasz étteremben vacsoráztunk. Utána elsétáltunk egészen a Ban’s-ig. Nagyon furcsa volt újból ott lenni. Teljesen átépítették a recepciót. Egyébként nagyon kevesen voltak a szigeten, töredéke annak mint márciusban. Visszataxiztunk a szállásunkra és este megint az Easy bárban üldögéltünk.

 

2009. 10. 20-21-22.

Az ezt követő napokban a strandoláson és búvárkodáson kívül nem sok mindent csináltunk. Az eső néha itt is esett, de csak este. Sokat üldögéltünk az Easy bárban és elmélkedtünk az élet nagy dolgairól és persze arról hogy hogyan lehetne megoldani hogy ne kellejen hazamenni. :)

 

Edina és Robi sajnos 1 nappal korábban el kellett induljon Bangkok felé mint mi, így csak 3-an maradtunk.

 

2009. 10. 23.

 

Eljött az idő tovább kellett mennünk. Utoljára még ebédeltünk egyet az olasz étteremben majd Chomphun felé indultunk gyorshajóval, onnan busszal tovább Bangkokba. Éjfél után értünk a Khao San road-ra. Ugyan ott aludtunk mint érkezéskor a Rambuttri Village Inn-ben. Az út a buszon elég fárasztó volt és kényelmetlen, 385 km.

 

2009. 10. 24.

Úgy döntöttünk hogy a Siam tér környékére a modern Bangkokba megyünk. Az egyik pláza aljában volt egy Siam Ocean World nevű akvárium és ezt akartuk megnézni. Sajnos mint később kiderült nem volt a legjobb választás mert nem érte meg a belépő árát. Nem volt rossz, de többet vártunk. Ami nagyon tetszett az a neonnal megvilágított medúzák és a cunami által partra vetett beazonosítatlan mélytengeri állatok. Be lehetett menni a hátsó helyiségekbe is ahol meg lehetett nézni hogyan működtetik a helyet, és felülről a nagy cápás akváriumot. Illetve volt egy 3D-s mozi is de sajnos arra már nem jutott időnk. Eljött az idő és vissza taxiztunk a Banglaphoo negyedbe, felvettük a cuccainkat egy kis utolsó vásárolgatás után kimentünk a reptérre.

  

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Előzmény 

A tavalyi csajos tavaszozás annyira jól sikerült, hogy elkezdtük a hagyományteremtést és 2009-ben is összehoztunk egy csajos kiruccanást, amit szeretnék évről évre folytatni. Konkrét terv nem volt, annyit kötöttünk csak ki, hogy tenger legyen és 100.000 Ft-nál ne kerüljön sokkal többe. Idén 2 főre csökkent a létszám, mert ketteske összeveszett a hármas gráciával… nem baj remélem mire jövőre ismét megyünk kibékülnek :)

Szóval én vetettem fel hogy Tunézia legyen a célpont, mert annyira jó akciókat hirdettek, hogy ennyi pénzből Európában nem jöttünk volna ki. 65 000 Ft-ot fizettünk fejenként 1 hétre félpanzióval, repülőjeggyel, illetékkel. Emellé 200 Eur költőpénzt váltottunk. Tehát cakk-pakk ~120 000 Ft-ból kijöttünk fejenként. Így Toszkána után ismét egy T betűs helyre utaztunk. (jövőre esetleg Törökország?!?)

Korábban nem igazán érdekelt ez az ország, de most már tudom, hogy tévesen ítéltem meg. Fantasztikus hely, és 1 hét nem is elég a felfedezésére.  

2009.05.02-03. 

A Kartago Toursnál fizettük be az utat, Travel Service charter géppel repültünk. Idegenvezető és „szimpatikus” turisták a reptéren. Részvételi jegy átvétel, check-in. Minden sima. A menetrend nem volt a legjobb mert este fél 7-kor indultunk. Monastirban landoltunk és szervezett úthoz híven busszal átvittek minket a Sousseban lévő szállodánkba. Útközben elmondott az idegenvezető mindenféle tudnivalót. Olyan hangnemben mintha óvodásoknak beszélne J Bizonyára okkal. Szegény, nem lennék a helyében. A legolcsóbb 3* hotelt választottam ami erre az időszakra akciós volt, de nagyon jól jártunk vele. Tiszta volt és szuper helyen. 10-15 perc sétával be lehetett érni a vasútállomásra vagy a medinába. Jó késő lett mire lecuccoltunk a szobánkban, de azért még lementünk egy kicsit sétálni. Edina alig mert végig menni az utcán, mindenkit emberrablónak nézett. J Féltem is, hogy hogyan fogjuk így túl élni ezt az egy hetet, de szerencsére nem maradt sokáig ilyen gátlásos. 

Első szállodai reggelink alkalmával elhatároztam, hogy egy hétig fügelekvárt és kroásszont fogok enni. Mennyei volt. Ezt be is tartottam végig J Egyébként nem volt nagy szám a kaja. Kicsit „sajnáltam” is az AI utasokat J

Reggeli után besétáltunk a medinába. A medina bejáratánál van egy jó nagy Soula Center nevű fix áras szuvenír bolt, ahol mindent lehet kapni. Egy jó fél órát nézelődtünk, majd elindultunk be a medinába. A piacon kötöttünk pár perc múlva ahol friss zöldséget, gyümölcsöt, kevésbé friss levágott kecskefejeket és mindenféle egyéb ehető(?!) dolgokat árultak. Nagy tömeg volt és persze mindenki kiabált, tolakodott ahogy azt kell. Nagyon tetszett, fotóztam megállás nélkül. Jól belecsaptunk a lecsóba az első városnézés alkalmával. Imádom az ilyen helyeket, ahol meg lehet figyelni, hogy is zajlik a helyiek élete.

Rajtunk kívül itt nem is láttunk turistát, a szuvenír árus részeken lézengtek csak páran. Ahogy haladtunk beljebb a szőnyeg és papucs árusok közé persze próbált mind beinvitálni a boltjába, de nem akartunk még így első nap vásárolgatni. A fix áras bolt után igazából nem is mutattak túl sok újat. A bazársor végén találtunk egy kép árust, Edina vett is egy akvarell kópiát berber lovasokkal. Ezután csendes kis mellékutcákon kezdtünk el sétálgatni ahol már nem voltak árusok. Nagyon hangulatos volt, a fehérre meszelt falak türkiz ajtók, ablakok és a csipkés ablakrácsok. Sajnos a  Café el Kasba nevű kávézót amiről még otthon olvastam, nem sikerült megtalálni. Így végül a Nagymecsettel szemben lévő kis kávézóba ültünk be, ami nagyon jó választás volt. Kint létünk alatt többször is visszatértünk ide.

Egy-egy menta tea és narancs-eper gyümölcslé koktél után felfrissülve mentünk be a Nagymecsetbe. Nagyon szépen helyre van állítva és tényleg be lehet látni az imaterembe. Nem időztünk túl sokat mert már eléggé fáradtak voltunk. Pár fotó után átsétáltunk a Ribáthoz. Itt rajtunk kívül senki sem volt. Nagyon szép, olyan jól helyre van állítva, mintha valami film díszlete lenne, nem is igazi erőd. Felmásztam természetesen a toronyba is. Szuper a kilátás. Ezek után úgy éreztük, hogy elég volt egy napra ennyi és visszasétáltunk a hotelba. Strandoltunk egy kicsit, majd vacsi után sétálgattunk még.  

2009.05.04 

Reggeli után a parton közlekedő kisvasúttal átmentünk Port el Kantatouiba. Ahogy az útikönyv is írja abszolút európai hely. Talán egy görögországi kis kikötőhöz lehetne hasonlítani. Volt sok vitorlás, bár nem olyan extra nagy luxusjachtok. Kávézók, szuvenír boltok és persze turista csalogatós hajókirándulásokat ajánlgató emberkék hada. A tengerpart nagyon szép tiszta, nyugis, alig volt pár ember. Úgyhogy itt strandoltunk egy pár órát. Érdemes eljönni ide ha az embernek elege lesz már az arabos mentalitásból :) Visszafelé busszal mentünk, ami kb. fele annyiba került mint a kisvonat. 3,5->1,3 TD. Ugyan onnan indul mint a kisvasút. Állt egy lány a megállóban és tőle kérdeztük meg, hogy onnan megy-e a busz vissza Sousse-ba. Érdemes nőket kérdezni ilyen esetben, nekünk mindig segítettek, de meg kell tanulni legalább 1-2 szót franciául. Persze 10 másodpercenként megálltak taxisok, de nem engedtünk a csábításnak.

Délután kitaláltunk hogy bérelünk autót 2 napra és lemegyünk délre a Szaharába. 70 TD-ért ajánlották. Aztán este kiderült, hogy van olcsóbban is, 50 TD-ért. Beültünk teázni egy teraszos helyre és tervezgettük az elkövetkező napokat. Másnapra Mahdiát Monastirt terveztünk, az autós túrára pedig Matmatát és Douzt néztük ki. 

2009.05.05. 

Elég sokáig aludtunk és csak 10 óra után indultunk el Monastirba. Pont lekéstünk a vonatot és ezért úgy döntöttünk, hogy inkább megyünk busszal, feltéve ha az előbb jön. Előbb jött. A medina mellől induló buszok megállnak a medina túloldalán is, közel a kisvonat állomáshoz. (vagy ahogy sokan hívják a helyi HÉV) Az 52-es megy Monastirba. 52B jelű buszra szálltunk fel, ami valami kerülőjárat lehetett, mert elég hosszú volt az út. Bő ¾ óra. Beültünk egy kávézóba egy kicsit felfrissülni, majd megnéztük a Habib Burgiba mauzóleumot. Nagyon szép, már az út is ami a bejárathoz vezet. Sajnos felújítás volt folyamatban, úgy hogy fel voltak állványozva csillogó-villogó kupolák. Belül a koporsón kívül ki van állítva az elnök pár személyes használati tárgya, fotók, ruhák. Ezután a szemben lévő Ribatot néztük meg. Illetve csak én mert Edina nem akart bejönni. Pedig ez sokkal nagyobb és érdekesebb mint a sousse-i. Mivel sok-sok év alatt mindenféle toldásokat építettek hozzá, olyan mint egy nagy labirintus. Kis lépcsők boltívek összevisszasága. Mindenhova fel lehet mászni, be lehet kukucskálni. Itt is alig volt 1-2 látogató rajtam kívül. Több filmet is forgattak itt, pl a Brian életét, abszolút felismerhető. A toronyból remek a kilátás a tengerpartra és a városra. Szuper hely, mindenképpen kötelező látnivaló.

A Ribát után sétálgattunk még egy kicsit, vettünk némi péksütit és megkerestük a vasútállomást. Szóba se került, hogy tovább menjünk Mahdiába mert már elég késő volt. Míg vártuk a vonatot elkezdett szakadni az eső, de mire visszaértünk Sousse-ba, pont elállt. Így beültünk a mecset melletti kedvenc kis kávézónkba egy mentateára. Ezután le akartuk fixálni az autóbérlést, de kiderült hogy Edina nem hozott jogsit. Bérelhettünk volna autót sofőrrel is, de az már túl drága lett volna. Így maradt a vonatozás. Én alapból vonattal mentem volna, de nem akartam erőltetni semmit. :) Szóval vettünk másnap reggelre 2 jegyet Gabesba ahonnan busszal el tudunk majd jutni Douzba.  

2009.05.06 

Első osztályra szólt a jegyünk és nagyon kellemesen csalódtunk. Egész tiszta volt a vonat és az utazóközönség is jómódú helyiekből állt. Hosszú volt az út, 4 óra. Olajfa ligeteken mentünk keresztül, néhol óriási fügekaktuszok voltak ültetve kerítésnek. Itt-ott óriási ágávék. Ennyi olajfa szerintem egész Olaszországban sincs, ameddig a szem ellát végig száz meg száz kilométeren át.

Érkezéskor megvettük a visszafelé útra szóló jegyet, majd egyből a luázs állomásra mentünk. A buszállomás is ott volt valahol mellette az LP szerint, de mivel hamar találtunk luázst, úgy gondoltunk így gyorsabb lesz. Kb. 20-30 percet kellett várni meg megtelt a kisbusz és indultunk is. 145 km, 2 óra. A táj teljesen megváltozott, ahogy elhagytuk Gabest. Erre nem voltak már olajfák, csak bokrokkal tűzdelt préri. Balkéz felől pedig egy hegyvonulat. Az út mentén végig Vigyázz teve! táblák. Nem voltam még Arizónában de valami ilyesminek képzelem. A semmi közepén egy nyílegyenes út ami néha fel-le hullámzik. Nem volt semmi érdekes de mégis irtó jól nézett ki. Az idő kicsit borongós volt, aminek örültünk, mert így legalább nem főttünk meg a kisbuszban. Érkezéskor megkerestük az LP által ajánlott egyik helyi túraszervező irodát. Douz szó szerint egy kis porfészek, nincsenek nagy távok, úgyhogy nem volt nehéz megtalálni. Zárva volt az iroda de a mellette levő netcaféban mondták, hogy várjunk egy kicsit, mindjárt jönnek. Megengedték azt is, hogy használjuk a mosdót. Feltűnően kedves volt mindenki. Kb. negyed óra múlva jött is egy nőci akinél tudtunk érdeklődni. Sajnos nem tudott angolul, de felhívott valakit telefonon akivel meg tudtam beszélni, hogy mit szeretnénk. Kiderült, hogy aznapra már nem lehet befizetni mert túl késő van. Dél körül kellett volna érkeznünk. Úgyhogy megköszöntük a tájékoztatást és elindultunk estére szállást keresni. Az LP alapján választottuk a Rue 20 du Mars nevű helyet. Volt szabad szoba és nagyon szimpatikus helynek tűnt. Tiszta saját fürdőszobás szoba reggelivel 20 TD. A recepción érdeklődtünk tevegelés után és mondták hogy lehet, de most azonnal kellene indulni. 4 órás programot ajánlottak tevegeléssel és vacsorával 35 TD-ért. (Összehasonlításként: a hotelban ajánlott olajfa ligetben mehetsz tevén 2 kört meg kamu berberek sütnek neked kövön kenyeret program 30 TD) Edina lóval akart volna inkább jönni, de nem lehetett. Megbeszélte a fickóval, hogy azt majd külön, másnap reggel.

Taxival elvittek minket a Szahara kapujához (Douzt nevezik így) ahol tényleg fel volt építve egy kapu :) Rajtunk kívül még egy japán srác jött velünk. Itt várt ránk egy tevehajcsár 3 tevével. Szerintem mázlija volt a srácnak, ha mi nem állítunk be, mehetett volna egyedül a sivatagba. Felültünk a tevékre és indult a menet. Elől gyalogolt a vezetőnk aztán mi hárman egymás után a három tevén. Nem igazán értettük miért nem négy teve van. Kb. 2,5 órán keresztül gyalogoltunk így befelé. Voltak homokos bokros, és teljesen kopár homokdűnés részek.

A homok egész világos színű volt. Szerencsére kicsit még mindig felhős volt az ég így nem volt annyira döglesztő a hőség. Félúton megálltunk kicsit pihenni fényképezni. A cél egy táborhely volt, ami pálmalevelekből épített kerítéssel volt körbevéve. Fel volt állítva két berber sátor, gondolom itt alszanak azok akik ott alvós progira fizetnek be. Volt egy pálmalevelekből épített nagyobb kunyhó és egy modernebb kisépület. Egy nagyon ari pasi fogadott minket. Kaptunk mentateát. Aztán nem volt igazából semmi fix program, csak úgy elvoltunk, nézelődtünk a környező kisebb dűnéken. Találtunk szkarabeuszt, meg hangyabolyt. Vártuk hogy lemenjen a nap. Fényképeztünk meg játszottunk a homokkal. Persze pár perc után mindenünk telement homokkal. Olyan finom szemcséjű volt, hogy ahogy arrébb toltál egy kis kupacot, úgy omlott le mint a vízfolyás.

A szél folyamatosan fújta és olyan kis redők voltak a dűnék oldalán mint a tengerparton a sekély vízben ahol a hullámzás formálja a homokot. Gyönyörű volt a táj és hihetetlen nyugalom ült mindenen. Naplemente után beültünk a kunyhóba és kaptunk vacsit. Leves, olajbogyó, kenyér, kusz-kusz, főtt krumpli és valami hús. Talán kecske. Desszertnek narancs. Finom volt de akkora adag hogy nem bírtuk megenni. Kellemetlen érzés volt kicsit, mert ugye nem illik meghagyni a kaját, de képtelenség lett volna mindent megenni. A japán srác nem volt valami barátkozós, úgy hogy próbáltam egy kicsit hangulatot csinálni. Először azzal kezdtünk el játszani, hogy a narancs héjából az olajat a gyertya lángjába fröccsentettük. Aztán mondtam a japánnak, hogy énekeljen valami dalt, de olyan szerencsétlen volt, egy sort sem tudott elénekelni. Aztán mi persze megmutattuk, hogy is kellene, és elénekeltünk egy népdalt. Az araboknak tetszett nagyon, és elő is került egyből egy dob. A vendéglátónk el is kezdett énekelni meg dobolni. Irtó jól csinálta. Aztán persze jött egyből a táncolás is :) Mikor elfáradunk kimentünk a kunyhó elé nézi a csillagokat.

Épp telihold volt, így nem lehetett annyi csillagot látni, de így is nagyon szép volt. Tüzet raktunk a kunyhó előtt és ment tovább a dobolás, éneklés. Mi is próbáltunk dobolni, de persze nem nagyon ment :) Edina azt mondta olyan volt az egész mint valami nesöneldzseografikos dokumentum film :) Örültünk hogy csak így öten voltunk, nem valami nagy csoporttal, nagyon belsőséges hangulata volt így az estének. Beszélgetni nem nagyon tudtunk a nyelvi akadályok miatt, de amolyan angol-francia-spanyol kezes lábas módszerrel azért sikerült pár dolgot megosztanunk egymással. Végig azzal próbáltak minket hülyíteni, hogy nem jönnek értünk a dzsippel és ott kell aludnunk. Persze csak úgy aranyosan viccelődve. Aztán végül jó későn ¾ 10-kor megérkezett a dzsip a sötétben lámpa nélkül. Megköszöntük a vendéglátást, adtunk némi borravalót és elindultunk vissza a szállásunkra. Igazi életre szóló élmény volt. Az egész út alatt itt éreztük a legjobban magunkat. A visszaúton direkt szívatott minket a sofőr. A lámpákat persze nem kapcsolta fel és jobbra-balra rángatta a kormányt, így farolgattunk össze-vissza a mély homokban. Úgy imbolyogtunk a hátsó ülésen, hogy a biztonsági öv csatját is csak a sokadik próbálkozásra sikerült bekattintani. A sofőrünk persze jókat derült rajtunk. Kb. 10 kilométerre lehettünk a várostól, úgyhogy elég hamar visszaértünk. A homokot azóta is próbáljuk kiszedni a cipőnkből, esélytelen. :)  

2009.05.07. 

Nem akartunk korán kelni a tegnapi hosszúra nyúlt este miatt, de nem sikerült sokáig aludni a zaj miatt. Szemben lévő kis műhelyféleségben sikított valami gép, sorra repesztettek el a motorok az ablak alatt, kiabáltak. Szóval felkeltünk és összecsomagoltunk. Megettük az egyszerű kenyérből, dzsemből és joghurtból álló reggelinket és Edina indult is lovagolni. Én addig a piacon nézelődtem. 

Mivel csütörtök volt, a heti vásárnap, óriási volt a nyüzsi. Sok ruhát, különféle hétköznapi használati tárgyakat árultak. Voltak fűszerek, zöldség, gyümölcs, szőnyegek, bútorok, tevenyereg, henna, turbánnak való anyagok és még ezerféle dolog. A fő attrakció a főtértől kicsit távolabb a pálmafák árnyékában az állatpiac volt.

Főleg barik és kecskék voltak, de volt még páva, csirke, csacsi, ló, teve. Mikor már jól kibámészkodtam magam Edina is befutott a lovagolásból és indultunk is vissza Gabesba. Teljesen sok hatás alatt volt. Állítólag élete legjobb élménye. Vágta egy arab lovon a sivatagban kettesben egy turbános berberrel :) A luázs állomáson egyből találtunk kisbuszt, de nem úgy nézett ki mint ami egyhamar elindul. A napi egy busz már rég elment kora reggel, úgyhogy nem volt más választásunk. Egy bő fél óra után végül meglett a kellő számú utas és elindultunk. Egy helyi pasi ült mellettünk aki próbált velünk haverkodni. Mutogatta az igazolványait, meg kérdezgetett mindenfélét. Eleinte kedvesnek tűnt, de útközben már a pokolba kívántam, mert írtó meleg volt, szűk volt a hely és folyton hozzám dörgölőzött.

Gabesba érkezéskor még volt bőven időnk és akartunk enni valamit. Valahogy elkavarodtunk és nem találtuk a vasútállomást. Aztán valahogy mégis meglett és találtunk egy szuper kis cukrászdát is. Tele ettük magunkat sütivel és facsart narancslét ittunk hozzá. A hazafelé út elég eseménytelenül telt. Hulla fáradtan ½ 9 körül értünk vissza a hotelba. Persze vacsora már nem volt.  

2009.05.08.   

Este úgy döntöttünk, hogy mégiscsak elmegyünk Tuniszba. Vonatjegyet nem vettünk előre, reméltük hogy majd lesz reggel. Hát lett is. Úgy rémlett hogy ½ 10 körül megy vonat, ezért 9 előtt kimentünk a vasútállomásra. Szerencsére már 9.05-kor volt egy vonat. Nem is akármilyen. Hiper-szuper modern gyorsvonat. 1 óra 40 perc alatt fel is értünk vele Tuniszba. A táj hasonló volt mint Gabes felé. Olajfák, fügekaktuszok, ágávék, cédrusfák, szőlő, búza, pipacsos legelők. Lehetett volna akár Toszkána is. Az állomáson lepecsételtük a jegyünket visszafelé, a 18.45-ös vonatra kértük a helyjegyet. A medina felé vettük az irányt.

Az idő rövidsége miatt a Bardó múzeum meglátogatása eleve fel sem merült. Hangulatos volt a medina de szerintem mi nem a legérdekesebb részén mászkáltunk, mert a néhány fűszerárust leszámítva, főkét kamu márkás cuccokat áruló butikok voltak. Ahol nem voltak üzletek csak lakóházak, nagyon szép kapuk és árkádok voltak. De az ilyen helyeken nem időzhettünk túl sokat mert Edina mindig kezdte a „mennyünk innen mert mindjárt elrabolnak” szöveget :)

Szóval kimentünk a városfalon kívülre és átkerültünk a medina túloldalára. Beültünk enni egy helyre, majd taxival átvitettük magunkat a TGM végállomásra. Kb. fél óra alatt kiértünk Sidi Bou Said-ba. Út közben a helyi kissrácok folyton lógtak kifelé a kocsikból a nyitott ajtókon. Kíváncsi lennék otthon mit szólna ehhez egy bkv sofőr :) A megállókban a fel és leszállók persze úgy tülekedtek mintha az életük múlna rajta. Sidi Bou Said-ba érve elsétáltunk a helyi fő utcáig és azon végig a képekről már ismert teraszos kávézóba.  Sejtettük hogy drága lesz, de a kilátás megérte.

Edina teljesen el volt ájulva. Szép volt, amolyan arabos Santoríni :) Visszafelé vettünk pár szuvenírt. Kis szőnyeg, kis mozaik. Bekavarodtunk egy üzletbe ahol gyönyörű dolgok voltak. Mindenféle lámpások, kendők, teás készlet, szőnyegek amolyan igazi 1001 éjszaka meséi hangulat. Semmit sem akartak ránk tukmálni. Az egyik eladó aludt az egyik fotelban, terjengett a tömjén illat. A másik eladó pedig csak némán körbe kísért minket.

Visszazötyögtünk Tuniszba és vártuk a vonatot. Éhesen és fáradtan értünk vissza a hotelhez. Egy kis mellékutcában ettem óriási kebabot. Frissen sütötték hozzá a húst és tele volt pakolva zöldségekkel. Nem volt olcsó de giga méretű, meg sem bírtam enni.  

2009.05.09.  

Mivel reggel ki kellett költözni a szobákból, becsomagoltunk és a medence partján és a tengerparton múlattuk az időt. Amikor már nagyon erős lett a nap elindultunk a medinába, hogy elköltsük a maradék pénzünket.  Megebédeltünk. Vettünk a piacon két óriási csokor friss mentát meg fél kiló mogyorót. Aztán mindenféle csajos dolgokat a fix áras boltban. Kiscipő, selyem kendő, hűtő mágnes, oliva fa konyhai dolgok, stb… Beszélgettünk egy boltos pasival akinek magyar a felesége. Szőnyegre alkudozunk, amit végül nem vettünk meg. Elkeveredtünk olyan részekre a medinában amit előtte még nem láttunk, de sajnos fényképezőgépet nem vittünk magunkkal.

A sok cuccal visszamentünk a hotelba, átpakoltunk a bőröndünket és nemsokára jöttek is értünk a transzfer busszal. Végezetül sok új élménnyel telve bő egy órával előbb hazaértünk a tervezettnél.    

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Igaz 2008-ban már jártam a mediterrán térségben, de mivel az ’csak’ egy hirtelen felindulásból elkövetett bolond, csajos, tavaszi hét volt, kellett valami családi nyaralásféle is.

Ezért aztán júliusban pár barátunk társaságában nekivágtunk és 9 napot töltöttünk a gyönyörű Horvátországban. Az eredeti terv 1 hét tiszta pihenés volt, és szerettük volna letenni a haladó búvár vizsgát is az adriai habokban, de sajnos nehézségekbe ütköztünk. Így maradt a jól bevált magánszervezés, és ’ha már arra járunk’ alapon útba ejtettük a Plitvicei nemzeti parkot is. Végcélunk Losinj csodás szigete volt.

A részletes beszámolót most mellőzném, helyette inkább egy kis összegzés az anyaiakról és néhány fotó. 

Szállás: A nemzeti park közelében magánszállás, szép tiszta, modern berendezésű jól felszerelt apartman. 52 EUR/éj - 4 főnekMali Losinj-ban részben tengerre néző magán apartman. Szép tiszta, modern, jól felszerelt konyhával. 2 különálló franciaágyas hálószoba, külön nappali, konyha, fürdő, terasz. 68 EUR/éj - 4 főnek (6-an is elfértünk volna, mert a nappali kanapé kinyitható volt)

Nemzeti park belépő: 110 HRK/fő, a parkolásért is fizetni kell elég drága!

Komp: Krk és Cres között 1 útra 17 HRK/fő, 113 HRK/autó

Hídpénz: Krk szigetre 30 HRK/autó, csak odafelé menet kell fizetni.

 

Plitvicei nemzeti park:

 

  

 

 

 

Krk sziget:

Mali Losinj:

St Martin öböl:

Veli Losinj:

Halpiac Mali Losinjban:

Yachtok Mali Losinj kikötőjében:

 

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Igaz eléggé megkésve, de sikerült feltöltenem az egyiptomi utunk utlolsó pár napját is. Megpróbálok mielőbb összehozni egy költségvetést is.

Illetve e jelzem hogy várható egy Toszkána beszámló is, ugyanis hirtelen felindulásból 2 barátnőmmel nekivágtunk egy csajos olasz hétnek még május elején, ami igen jól és kalandosan telt.

 

UPDATE:

Az alábbiakban szeretném részletezni, hogy az egyiptomi utunk anyagi része hogyan alakult:

Az eredeti költségvetés a 3 hétre 2 főre búvárkodással minden egyéb fakultatív programokkal kb 550 000 Ft volt.

Végeredményként kevesebből jöttünk ki mert volt ami sokkal olcsóbb volt mint ahogyan arra számítottunk (pl kaja), illetve mint ahogy a beszámolóból is kiderül nem mentünk el a sivatagban alvós programra. Ez önmagában is már kb 50-60 000 Ft mínusz.

(minden 2 főre értendő)

Utazás:

A repülőjegy BP-Kairó-BP Malév:  135 000 Ft

Belföldi járatok Egyptair Kairó-Asszán, illetve Luxor-Sharm el Sheik: ~660 EGP

Taxi:

Asszuán reptér-város 40 EGP, egésznapos taxi Luxorban 130 EGP. De ez igazából csak az alkuképességen múlik. Általánossában elmondható hogy olcsó. A busz és a metró Kairóban 0,5-1 EGP

Komp a Níluson: 1-5 EGP

Szállás:

Asszuán: 40 EGP/éj reggelivel, borzalmas lepukkant hotel

Luxor: 40 EGP/éj reggelivel, tiszta, általános diákszálló színvonal kedves személyzettel, ingyen net

Dahab: itt csomag árat fizettünk. 9 éj szállás reggelivel plusz 10-10 merülés teljes felszereléssel került kb 140 000 Ft-ba. A szálloda tisza volt nagyon kedves személyzettel és a reggeli is kifejezetten finom volt és bőséges.

Kairó: 120 EGP/éj reggelivel, tiszta, általános diákszálló színvonal 

Kaja:

A falafel 1 EGP ami azt hiszem igen jutányos ár, bár még egy nőnek is több mint 2 kell hogy jól lakjon :) Luxorban és Kairóban szinte végig a mekiben ettünk, de a hotelban sem volt drága. 20 EGP körül volt egy olyan menü, amiben igaz nem nagy adagokkal de több fogás is volt: csikre rizs ragu szószok. Dahabban pedig pizzáztunk elég drágán, kushariztunk olcsón és péksütizünk. Ha jól emlékszem a péksüti darabja 2 EGP volt, de akkora hogy 2 bőven elég volt ebédre. A kusharit lehetett kérni kicsi közepes vagy nagy tálon, asszem mi 5 EGP-s közepes adagot kérünk ami vacsira kiváló volt.

Szuvenír:

Itt a határ természetesen a csillagos ég. Nem is akarok belemenni a részletekbe. Ki kell gondolni hogy mennyiért szeretnénk megvenni az adott csecsebecsét és addig alkudni míg el nem érjük az általunk meghatározott árat. Általában sikerül, sőt még alá is lehet menni. Én nagyon féltem az alkudozástól, de meglepő módon jól ment. Gondolom volt olyan amit a feléért is megvehettünk volna de így sem voltam elégedetlen.  :)

Belépők:

Elég nagy költség összeségében, főleg ha mindent meg akarunk nézni ami útba esik. Szerintem mi olyan 50 000 Ft körül költöttünk összesen belépőkre.

20-50 és 100 EGP körül mozognak/fő/jegy.

Szerintem nem szabad túlzásba esni és minden egyes templomba bemenni, hacsak nincsenek régész ambícióink. Egy idő után bele lehet unni és a fotókon is komolyan kell agyalni, hogy hú ez melyik is volt..., de persze vannak kihagyhatatlanok. Számomra a Medinet Habu és Phileai templom volt a 2 kedvenc.

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

2008. április 28-29.

Az eredetileg estére tervezett indulást végül éjjel 2-re eltoltuk. Anikó fél 3-ra jött értem, majd mentünk Edináért. Annyit tököltünk, cuccoltunk hogy már 4 óra volt mire felkanyarodtunk az M7-re. Balcsi után ahol vége van a pályának egy kicsit bekavarodtunk, de szerencsésen Letenyénél lyukadtunk ki ahogy terveztük. A horvát határ után egy rövid útszakaszt kellett volna megtennünk Szlovéniáig, de egy kicsit hosszabbara sikerült ugyanis nem találtuk meg az utat. Illetve megtaláltuk de a viamichelin olyan bénán írta hogy bementünk egy kisvárosba, ami mellett kellett volna elmenni. Próbáltunk útbaigazítást kérni, de nem nagyon beszéltek angolul. Nagy nehezen megtaláltuk a jó irányt és a határátkelőt. Persze mondani se kell a benzin tank már teljesen üres volt. A határ szlovén oldalán egyből volt egy kút ahol jól feltankoltuk a kocsit és a benzinkannát is. Elég parás volt úgy eltévedni, hogy folyton világít a benzin lámpa :) Innen tovább Olaszországig teljesen simán mentünk, viszont az idő nem volt túl jó és az eső is folyton esett. Padova után egy hegyes-völgyes-alagutas szakasz következett és borzasztó rosszul volt kitáblázva. Ennek köszönhetően elszúrtunk egy kijáratot. Lejöttünk egy ipari zónához ahol szét volt túrva teljesen az út. Vért izzadva keveredtünk vissza a jó irányba vezető autópályára. Itt megjegyezném hogy a viamichelines útvonal egy nagy szar. Az oké, hogy kiírja a km-t de térkép nélkül semmit se ér. Térképünk meg persze nem volt, miért is lett volna. :) Firenze után könnyen megtaláltuk a kempinghez vezető utat. Ez kivételesen jól ki volt táblázva. Persze menet közben volt 1-2 halálkanyar mutatványunk de élve célba értünk jó későn este 6 körül. Mikor rákanyarodtunk a főbejárathoz vezető lejtős kanyargós kis útra és megláttuk az elénk táruló látványt mind a hárman egyszerre sikítottunk. Ciprus fák voltak ültetve szép sorban az út mindkét oldalára.  Nem is kérhettünk volna szebb fogadtatást.

 

Megkérdeztük a főbejáratnál hogy merre lesz a szállásunk recepciója és elküldtek minket fel a dombon a fenébe hogy majd arra. Össze vissza tekeregtünk kérdezgettünk, de nem derült ki hol kellene bejelentkezni. Végül kiderült, hogy ott volt a recepció ahol legelőször érdeklődtünk. Bejelentkeztünk és egyből vettünk 1 üveg bort a fáradalmaink enyhítésére. Jó sokat kellet gyalogolni a kempingen belül :) Mindezek után a szoba megtalálása se volt egyszerű, az épület meglett egy idő után, de a szoba nem a főbejárat felől volt megközelíthető, hanem egy oldalajtón.

 

Persze itt az utolsó fél órás bolyongásban már a táskák is nálunk voltak. Mire végül leroskadtunk a szobánkban már 9 óra is volt. Lezuhanyoztunk és beültünk a kemping egyik éttermébe vacsorázni. Nem volt drága, 6,5 eur volt egy pizza. A szobánk egyébként teljesen jó volt, de valószínűleg nem azt kaptuk amit kifizettünk mert ez 4 ágyas volt nem 3. 10 óra körül holt fáradtan estünk az ágyba.

 

2008. április 30.

8-kor keltünk és Firenze felé indultunk egy főúton amin elvileg 1 óra alatt kellett volna a városba érnünk, de mivel nagyon szerpentines volt és meg is álltunk menet közben enni, wc-re, volt 2 óra mire beértünk. Az útikönyvből kinéztük, hogy hol álljunk meg. Elég könnyen célba értünk és parkolóhelyet is találtunk. Először csak 1 órára dobtunk be pénzt. Besétáltunk megnézni a Ponte Vecchiót és siettünk vissza, hogy le ne járjon az óra.

 

Hát felesleges volt mert megbüntettek minket 36 eur-ra mert hogy olyan helyen álltunk meg ahol csak helyiek engedéllyel parkolhatnak. Ez fehérrel van felfestve, a kék helyek vannak a nem helyieknek pénzért. Persze ez sehol nem volt kiírva. Kérdezgettük hol kell befizetni a pénzt, nem volt egyszerű, várakoztunk egy bank előtt, kérdezgettünk egy rendőrőrsön, nagy nehezen kiderül hogy a folyópart közelében van egy bank ahol majd be tudjuk fizetni. Én nem akartam mert tudtommal nem tudnak megtalálni külföldön, de Anikó nem engedett. Átparkoltunk egy kék helyre és újból nekiindultunk a városnézésnek.

 

 

Megtaláltuk a bankot, befizettük a pénzt. Ittunk egy kávét a nagy ijedségre és kicsit kifújtuk magunkat. 5-re visszamentünk az autóhoz. A Ponte Vecchio és a Porta Roma közötti utat ekkor már vagy 10. alkalommal tettük meg, úgyhogy úgy döntöttünk átmegyünk a folyó túlpartjára és megnézzük a Dómot. Itt kezdődött egy jó kis kálvária mert bekeveredtünk mindenféle kis egyirányú mellékutcába. Még egy kis díszes templomot is sikeresen megnézünk menetközben, az előtte lévő teret ép felújították, ezen persze forgolódtunk mindenfelé, nem 1x szeghettük meg a kreszt :)

 

Kilyukadtunk egy főútra amiről sejteni véltem merre van, gyorsan le is parkoltunk. Anikót már a sírógörcs és a szívroham kerülgette. 8-ig dobtunk be pénzt és besétáltunk a Dómhoz. Ahogy a mellékutcán közeledtünk elállt a lélegzetünk, lenyűgöző látvány.

 

Irtó nagy a kupola, sokkal nagyobb, mint képzeltem, gyönyörű fényes fehér a homlokzat márványborítása. Ettünk egy fagyit és sétálgattunk a környéken. Fagyit ennyi amúgy azért is jó mert így menni klotyóra is.

 

 

Megnéztük a Dávid szobor másolatát a Piazza ??án, bámultuk a kirakatokat.

 

A kocsihoz visszafelé menet bevásároltunk egy szupermarketben. Beletöltöttük a kocsiba a szlovénoknál vásárolt kanna benzint és visszaautóztunk a kempingbe. Már teljesen sötét volt és természetesen eltévedtünk. Mentünk már vagy 10 km-t mire észrevettem hogy rossz az irány. Mikor megtaláltuk a helyes utat és beértünk a falunkba ismét eltévedtünk. Ebben viszont jó is volt mert megtaláltuk a lovarda felé vezető utat ahova Edina bejelentkezett lovagolni. 1-2 szabálytalan megfordulás után haza is értünk. Jól bevacsoráztunk a vásárolt kajából ismét hulla fáradtan feküdtünk le.

 

2008. május 1. 

7-kor keltünk és már rutinosan indultunk Firenze felé. Nedves párás volt a reggel, de hamar kisütött a nap.

 

 

Ennek ellenére mire a városba értünk szakadt az eső. Semmi gáz, akkor megyünk múzeumba ugy is ittvan a híres Uffizi képtár.

 

Találtunk a folyóparton parkolóhelyet, és még fizetni sem kellett az ünnep miatt. Mire kiszálltunk a kocsiból elállt az eső, de kiderült, hogy minden múzeum zárva van.

 

 

 

 Így hát ittunk egy kávét és felmentünk a Piazza Michelangelora ahonnan be lehet látni az egész várost. Útközben találtunk egy szuper kis papírboltot ahol mindenféle naplókat, fotóalbumokat lehetett venni bőrkötésben gyönyörű nyomott papírral.

 

Nagyon drága volt de nem bírtam ellenállni és vettem egyet 25 eur-ért. Mivel nem kellett dobálni pénzt a parkoló automatába nyugodtan sétálgathattunk. Kipihentük az előző napi fáradalmakat. Vagy egy órát üldögéltünk egy rózsakertben.

 

 

A kilátás tényleg fantasztikus felülről.

 

 

 

Mindenképpen érdemes felmenni. Nyugisan visszasétáltunk a kocsihoz és a tegnapi emlékek alapján megkerestük a lovardát. Sajnos nem volt rendes éttermük, ezért felmentünk a kempingbe, az apartmanunkba kajálni. Időben visszaértünk, és míg Edina lovagolt mi Anikóval fotóztuk a tájat és a pihenő lovakat.

 

 

 

 

 

Közben mindenféle pózban fetrengtünk a fűben és azt hittük, hogy elveszítettük a kocsi kulcsot. Aztán Anikónak eszébe jutott, hogy lehet betette a csomagtartóba véletlenül. Közben Edina is visszaérkezett és vagy 1 órát túrtuk a füvet a kulcs után. Szóltunk az ott dolgozóknak és különböző drót hurkok segítségével megpróbálták kinyitni a kocsit. 2 óra próbálkozás után eljutottunk oda, hogy a zárat teljesen megsemmisítve sem sikerült kinyitni a csomagtartót, viszont az egyik kb 2mm-re nyitva hagyott hátsó ablakot kinyitották teljesen és azon keresztül egy seprűnyélből és patkószegekből eszkábált kampóval elértük az anyósülés oldali kilincset és kinyílt az ajtó. Mindenki irtó rendes volt, és tényleg szó nélkül önzetlenül segítettek. Ott is hagyhattak volna minket a fenébe mert már mindenki hazafelé készült. Szerettünk volna adni valamennyi pénzt, de nem akartak semmit elfogadni. Persze mind a két kocsi kulcs meglett. Mikor visszaértünk a kempingbe pár rágó segítségével betömtük a szétvert zár helyét, és elé ragasztottuk a zárbetét fedelét. Egész jól sikerült, nem is látszott hogy valami nem stimmel. Ismét a kempingben vacsoráztunk és persze ittunk pár pohár bort az izgalmakra.

 

2008. május 2.

6-kor keltünk és egy kis reggeli után elindultunk Siena felé. Firenzéig autópályán, onnan tovább ingyenes superstrádán mentünk. Már rutinosan előre lassítottunk minden tábla előtt nehogy eltévesszük a kijáratot. Mikor beértünk a városba leparkoltunk egy fehérre festett parkolóhelyen. Megkérdeztünk egy járókelőt, és megtudtuk, hogy jó helyen állunk és nyugodtan maradhatunk ott, és fizetni sem kell. Találtunk a közelben egy Fiat autósboltot. Bementünk megkérdezni van-e zár a kocsihoz. Sajnos nem volt, csak rendelni lehetett volna 18 eur-ért. Megnyugodtunk hogy nem egy drága dolog. Ittunk egy capuccinot és besétáltunk a belvárosba. Közben felhívtam Ildi barátnőmet át tudnának-e ruccanni Genovából. Sajnos nem volt jó az időzítés és így nem sikerült megbeszélnünk találkozót, pedig jó lett volna Viareggo körül összefutni másnap.  :)

 

 

Mindhármunknak sokkal jobban tetszett Siena óvárosa, mint Firenze. Téglahomlokzatú házak gótikus ívekkel, szűk sikátoros utcák. Nagyon hangulatos és olyan „igazi” középkori hangulatú. A turisták sajnos itt is hömpölyögtek az utcán. Ahogy kiértünk a főtérre elállt a lélegzetünk. Olvastam egy Sienáról szóló beszámolóban, hogy „megcsapott a középkor szele”. Hát nagyon találó, ennél jobban én sem tudnék fogalmazni. Annyira szép volt mintha nem is igazi lenne hanem valami filmbeli díszlet. Sajnos a fotók nem adják vissza a hangulatát, el kell menni és meg kell nézni élőben.

 

Kicsit bámészkodtunk, fényképeztünk és átsétáltunk a Dómhoz. Jóval kisebb mint a firenzei, viszont díszesebb. Nem volt 1 cm hely sem ahol nem volt valami faragás.

 

Sétálgattunk még egy kicsit a hangulatos utcákon, aztán visszamnetünk a kocsihoz és elindultunk San Gimignano felé. Nem találtunk vissza a superstradara és ezért sima autóúton mentünk. Így kicsit lassabban haladtunk, de a táj gyönyörű volt.

 

 

Meglepő módon simán célbaértünk eltévedés nélkül. 1000 túrista volt és ezért nem tudtunk leparkolni a kijelölt helyeken, kicsit lejjebb a várostól az út szélén tudtunk csak megállni. Sajnos nem tudtunk messziről városképet fotózni mert abból az irányból ahonnan jöttünk nem látszódtak a tornyok.

 

 

 

Felsétáltunk a domboldalon és elindultunk befelé az óvárosba. Tele volt kerámia boltokkal az egész városka, perzse elérhetetlen áron adtak mindent. 1-2 apró szuvenírt azért sikerült beszerezni. végigsétáltunk a fő utcán aztán hazaindultunk mert jól elfáradtunk az egész napi mászkálásban.  

A falunkban ahol a kempingünk volt találtunk egy nagyobb szupermarketet ahol jól bevásároltunk mindenféle kaját, oliva olajat, tésztát stb-t, megenni ill. hazavinni. Este persze ismét nem volt szükség altatóra.

 

 

2008. május 3.

Ismét korán keltünk. Ezúttal Pisa volt a cél. Könnyen rátaláltunk az odavezető útra. Mikor beértünk a városba nem voltunk benne teljesen biztos hoy merre vagyunk, de a folyó megvolt, ahoz tudtunk viszonyítani. Megkérdeztünk egy járókelőt és kiderült hogy csak kb 15 percet kell sétáltni a ferde toronyig.

 

Szép város, hangulatos árkádos házak között vezet az út az óváros felé. sorban végig üzletek kávézók. Már messziről látni lehet a tornyot. Próbáltunk úgy fényképezni, hogy határozottan látszódjon mennyire ferde.

 

Mikor odaértünk közvetlenül a torony tövébe, letelepedtünk a fűbe egy kicsit pihenni. Rengeteg ember volt, csak úgy hömpölyött a tömeg. Körbesétáltuk a Dómot, megnéztük a Keresztelő káponlát és el is indultunk visszafelé. Szép volt nagyon de irtó meleg volt és a nagy tömeg menekülésre késztetett.

 

 

A folyó túlpartján az autóhoz menet volt egy kis vásár. Sajtokat, sonkát, borokat árultak. Borzalmas büdös volt ahogy a mindenféle nemes penésszel érlelt sajtok szaga terjenget a hőségben, de azért pár fotó erejéig maradtunk.

 

 

Vettünk egy kis uzsonnát is és visszasétáltunk a kocsihoz. Próbáltuk kitalálni merre induljunk a tengerpart felé. Nem nagyon akart sikerülni és hiába kérdeztünk túristákat nem tudták megmondani merre kell menni !? Végül addig kanyarogtunk mire meglett az út és elindultunk Marina di Pisa felé. Ez egy apró kis város közvetlenül Pisa mellett a tengerparton. Épp futóversenyt rendeztek ezért volt némi nyüzsi de egyébként semmitmondó kis város. A tengerpartja sem túl extra. Igazából csak annyi volt a célunk hogy lássunk tengert is ha már eljöttünk Olaszországba. Messzebb viszont délebbre nem akartunk menni. Ittunk egy kávét a parti sétányon és el is indultunk hazafelé. Megint bevásároltunk vacsit és némi kaját az útra, kicsekkoltunk a recepción aztán sietősen becsomagoltunk és próbáltunk időben lefeküdni mert másnap korán akartunk indulni.

2008. május 4.

Hajnalban kelltünk és egy kis reggeli és némi pakolászás után útra is kelltünk. Szerencsére nem volt túl nagy forgalom, így az odafelé 14 órás út most visszafelé 12 óra lett. Még az olaszoknál tankoltunk kellett a 375 Ft-os benzinből bőven. Így a szlovén olcsó benzinre még egy teljes tank drága olasz került. Sajnos ezt nem terveztük bele a költségvetésbe. Hiába mentünk 1,2-es autóval a sok szerpentines emelkedős úton zabálta a benzint. viszont így is tartottuk a költségvetést (kb 80000 Ft /fő) és a sok élményen túl rendegeg finomásggal és apró csecsebecsével tértünk haza.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mivel el kellett hagynunk a szobát 11-ig reggel összecsomagoltunk, és a recepción hagytu a táskákat. Elsétáltunk megint a Khan il Khalili bazárba. Vettünk hibiszkusz teát, aztán bekeveredtünk a ruhaárus részbe.

 

Pólót akartunk még venni de mind elég rossz minőségűnek tűnt, így inkább elsétáltunk ahhoz a lámpa árushoz, amelyiket még múltkor kinéztünk és vettünk 2 lámpát.

 

Nem adta drágán. Kicsit alkudtunk is. Mivel fogalmam nem volt mennyi lehet az ár, itt is azt csináltam, hogy felállítottam magamban egy max árat, amit nekem megér egy ilyen szép üveg lámpa és próbáltam ahhoz közeli árat kialkudni. Sikerült is. Egy nagyobb méretű kéket és egy kisebb zöldet vettünk + kaptunk még hozzá 5-5 függőt arra az esetre, ha eltörne. Nagyon profin becsomagolták sok újságpapírba és pukkancsos nylonba.  Aztán a bolttal szemben lévő palacsintázóba ültünk be, amit az LP is nagyon ajánlgatott. Hát nem véletlenül. Iszonyú finom a kaja, aki arra jár, semmiképpen se hagyja ki. Igazából semmi köze ami palacsintánkhoz, inkább amolyan vékony lepényféle különböző töltelékekkel. Én mazsolás kókuszost kértem, Pogi banánosat. Mind a kettőnk feje tele lett porcukorral miközben ettük.

 

A 3 féle méretből a közepeset kértük, de én nem bírtam megenni annyira laktató volt. Kicsit pihentünk, bámészkodtunk, majd elindultunk a Citadella felé.

 

Kivételesen elég jól használható volt a térkép. Egy olyan utcán mentünk végig ahol kis manufaktúrák voltak. Úgy nézett ki minden mintha visszamentünk volna az időben. Szerintem azok az emberek száz évekkel ezelőtt is ugyan úgy és ugyan ott dolgozgattak. 

 

Volt szőnyegszövő, meg asztalos műhely. Papucs talp készítő, esztergályos, autószerelő, minden. Inkább gyalogos utca volt, autó csak néha-néha jött 1-1. Gyerekek szaladgáltak körülöttünk és folyton kérdezgették hogy hívnak?, aztán nevetgélve elszaladtak. A Citadellára végül nem mentünk fel. Az előtte lévő térnél pihentünk egy kicsit majd visszasétáltunk a belváros felé.

 

Az Amerikai egyetem mellett lévő mekibe ültünk be enni. Kajáltunk és vártuk hogy teljen az idő. Még csak 6 óra volt.

 

Vissza akartuk váltani a maradék pénzünket Euróra de Pogi úgy döntött, hogy van kedve elsétálni a Hard Rock caféba, így elsétáltunk és vettünk magunknak 4 pólót egy rakás pénzért. De megérte, mert mind irtó jól néz ki :) Visszaváltottuk a még így is megmaradt pénzünket a Hiltonban és elhoztuk a csomagjainkat a szállodánkból. Kitaxiztunk a reptérre. Persze a sofőr bepróbálkozott hogy lehúzzon minket, de nem voltam hajlandó többet fizetni. Egyszerűen kiszálltunk és otthagytuk. Jó pár órát kellett még várnunk a becsekkolásig. Irtó éhesek lettünk mire bejutottunk a tranzitba, így 10 Eurót visszaváltottunk és telezabáltuk magunkat. A hazarepülés teljesen simán ment, minden fennakadás nélkül a tervezett időben értünk haza.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A mai napra a Gízai piramisok voltak betervezve. A Tahrir térről metróval elmentünk a Gíza állomásig, onnan pedig mini busszal mentünk tovább a piramisok felé. Kiabálták hogy a piramisok felé 1 font, könnyű volt megtalálni. Egy fickó aki mellettünk ült szóba elegyedett velünk és mondta hogy a Semiramis hotelben biztonsági ember. Tovább irányította a buszt, mint ahol nekünk elvileg le kellett volna szállnunk, és magyarázott hogy ős ismer egy más „útvonalat” a piramisok megnézéséhez. Kicsit gyanús volt a dolog de nem ellenkeztünk. Egyszer csak lekanyarodtunk az útról egy kis mellékutcába, és persze ott volt egy haverja aki előadta hogy 120 fontért elvisz minket úgy hogy nem kell kamera jegyet fizetnünk és majd milyen jó lesz. Hát megköszöntük szépen és mondtuk, hogy mi inkább gyalogolnánk. Szóval visszasétáltunk az elágazásig és innen még egy jó kis szakaszt kellett továbbmennünk a bejáratig. Nem voltak túl sokan, és nem is volt egyértelműn kitéve hol a jegyárusító bódé. Egy pottyantós budinak kinéző kis tákolmány arab felirattal. Végül is megnéztük mit adnak, ugyan olyan jegy volt mint az összes többi korább műemlékbe úgyhogy vettünk jegyet, és kiderült, hogy nem kell egyáltalán kamera jegyet venni, nincs is olyan. 50 fontot fizettünk fejenként. Bent a területen is alig voltak turisták, viszont tevegelés kínálgató arabok annál többen. Nagyon zavaró volt, alig lehet tenni 2 lépést anélkül hogy meg ne szólítsanak le. Jó nagyok a távolságok bent. Egészen a Szfinxig lesétáltunk. Itt szállnak ki a buszokkal érkező turisták, emiatt itt azért többen voltak. Kb. 2 órát sétálgattunk összesen. Próbáltunk szedni pár követ amiről feltételeztük, hogy bizonyára a piramis egy kis darabkája :) Egyébként tényleg óriási. Teljesen lehetetlennek tűnik, hogy több ezer éve emberi erőből ilyet építsenek.

 

 

Ha ott állsz a tövében, abszolúte reálisnak tűnik az ufós verzió. Mászkáltunk még egy kicsit aztán elindultunk kifelé ugyan arra amerről jöttünk. Eléggé fújt a szél, és ahogy söpörte végig a homokot igen zavaró volt. Kendő viselete mindenképpen ajánlott. Lesétáltunk a főútig és busszal terveztük, hogy visszamegyünk.

 

Pár perc múlva jött is egy kb. 25 személyes szakadár merci busz, amiről kiabálta egy pasas, hogy Gíza metró, szóval felszálltunk. Iszonyat tömegnyomor, szűk közlekedő rész, de nekem átadta a helyet egy fickó. Folyamatos lökdösődés mindig szállt le vagy fel valaki. Egy bő negyed óra volt mire visszaértünk a metróig. Nem tudtuk mennyi a jegy, így 2 fontot adtam mikor leszálltunk. Gondolom bőven elég volt. Visszametróztunk a Tahrir térig. Ismét a mekiben kajáltunk majd egy kis netezés után lefürödtünk és le is feküdtünk aludni, mivel az volt az utolsó éjszakánk, ki akartuk pihenni magunkat.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Reggel fel kellett költöznünk a 12-13. emeleten lévő hostelbe. Ez is teljesen rendben volt az ár ugyan annyi 120 font/éj. Reggeli után elindultunk megnézni az Egyiptomi Múzeumot. Rájöttünk hogy a Tahrir téren át lehet menni alul a metróaluljáróban, és nem kell fönt bénázni a kocsik között. Fényképezőgépet és kamerát nem hozunk, mert hogy elvileg nem lehet használni. Hát nem sokat vesztettünk. Abszolút igaz amit híresztelnek, hogy irtó rosszul van megcsinálva a kiállítás. Az időrendet úgy a hogy követik, de alig van pár dologra kiírva hogy micsoda. A vitrinek nagy része nincs kivilágítva. Tilos megfogni a tárgyakat de a hülye turisták persze sorra tapogatják a több ezer éves szobrokat, és senki se szól rájuk. Maga az őr is egy szarkofágnak támaszkodva szunyókál. Az emelet egy fokkal jobb. Itt a tárgyak téma szerint vannak rendezgetve. Rengetek festett szarkofágot lehet látni meg sok-sok ékszert, és persze itt van a Tutankamon kiállítás. Több vitrinben van fotó is ami azt mutatja ahogyan a sírt Carter és az emberei feltárták. Jópofa ahogy fel lehet ismerni a dolgokat. A 4 nagy arannyal borított fakoporsó óriási. Nem is tudtunk rájönni, hogy egyáltalán hogyan hozták ki a sírból. Jó bizonyára szétszedték, de annyira szűkös ott bent a hely, illetve a bejárati folyosó és ajtó is kicsi hogy elég hihetetlen. Ezeknek az egymásba illó koporsóknak a belsejében voltak a szintén egymásba illő arany szarkofágok, amiben a múmia volt. Külön teremben van kiállítva a színarany halotti maszk, és ékszerek és az aranyszarkofágok. Ami még nagyon érdekes volt az a különböző megszáradt növényi maradványok, teljesen felismerhetően, meg pálmalevelekből fonott kis tartók. Szerintem lehetetlen hogy ez így megmaradjon… A királymúmiák termébe még egy-egy százas lett volna a belépő, úgyhogy kihagytuk. Ha valakinek csak rövid ideje van a múzeumra, érdemes egyből az emeleten kezdeni. Sokkal érdekesebb mint a lenti szobrok és domborművek. Természetesen a múzeumi séta után ismét a mekiben kajáltunk. Pogi a szállodában maradt, én meg elmetróztam a kopt negyedbe, ó Kairóba. Az LP szerint ez első kocsi van fent tartva a nőknek, ami nem igaz mert a középső kettő. Én egyáltalán nem figyeltem hova szállok, csak amikor már bent voltam a kocsiban tűnt fel, hogy rajtam kívül mindenkin kendő van. Kicsit olyan érzés volt mintha egy farsangi bálban elfelejtettem volna beöltözni. Nem bámultak meg de mégis úgy éreztem mindenki engem néz, főleg hogy rajtam kívül egy turista sem volt. Csak pár megállót mentem, és ahogy kijöttem az állomásról egyből ott voltak a templomok.

 

Sajnos nem volt teljesen egyértelmű melyik-melyik illetve hova hogyan lehet bemenni, úgyhogy csak a függő templom és a görög ortodox templomot tudtam megnézni. Érdekes volt Szűz Máriát ábrázoló képeslapokat látni arab felirattal. Mivel bezárt minden és a környéken nem nagyon találtam más látnivalót visszametróztam a Tahrír térre. Egyébként a metró balkéz szabály szerint közlekedik, ezt sem írja az LP, és a nőknek külön jelzik a kocsik ajtaja felett és a peronon is, hogy hova szálljanak be. A metró kb olyan színvonalú mint nálunk, csak kicsit koszosabb.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Alig aludtunk az éjjel. Zaj volt és nagyon fájt még mindig a fülem. Csörgött az ébresztő, de végül nem keltünk fel és nem mentünk el a sivatagi túrára. Sajnáltam, de tényleg nem lett volna jó ötlet. A 200 EUR is megmaradt amibe a túra került volna, és több időnk maradt Kairó felfedezésére, pl az Egyiptomi Múzeumra. Eredetileg nem volt tervben hogy megnézzük az idő rövidsége miatt, de így volt plusz 2 napunk. Reggeli után elgyalogoltunk a Khan el Khalili bazár felé. Nincs annyira messze. Út közben is boltok meg árusok voltak.

 

Naptárak, papagájok, használt telefonok, turmixgépek, csapágyak és mindenféle alkatrészek. Csupa olyan dolog, amit itthon már réges-régen kidobott volna mindenki. Itt ez volt a biznisz. Tovább szövetek, kárpitok, szőnyegek minden mennyiségben.

 

Lökdösődő vásárlók, mindenki óriási batyukat cipelt valahonnan valahová. A tulajdonképpeni bazárba nem mentünk be túl mélyen. Arany ezüst meg réz boltokat láttunk ott főként. A Midan Husszeinen megpihentünk egy kicsit, majd visszagyalogoltunk a szálloda közelébe.

 

Ismét a mekiben kajáltunk, majd lesétáltunk a Nílus partjára. Ki voltak kötve az egyik híd közelébe motoros kis hajók amin helyi fiatalok buliztak. Szólt a helyi diszkó zene ami persze olyan hastáncos zene féle, volt aki táncolt volt akik csak nézték. Érdekes, hogy a fiúk ugyan úgy riszálják a csípőjüket mind a lányok. Piálásról persze szó sem lehet, úgyhogy csak beszélgettek meg röhögcséltek. Gondolom, ki lehet bérelni ezeket a kis hajókat mindenféle alkalmakra. Egyébként Luxorhoz és Asszuánhoz hasonlítva ég és föld a különbség az emberek között. Rengeteg lány ugyan úgy öltözik mint a turisták. Farmer, blúz, magasarkú cipő. Annyi a különbség hogy kendő van a fejükön. Persze itt is láttunk teljesen lefüggönyözött nőket, de általánosságban elmondtató, hogy sokkal szabadabban öltöznek, mint vidéken. A pasiknak is csak kis része visel galabbiját. Bámészkodtunk még egy darabig, majd csináltam pár naplementés képet a Kairó toronyról, aztán visszasétáltunk a szállásunkra.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Reggel a fél 9-es busszal indultunk Kairóba. A taxis jól lehúzott minket, horror áron vitt ki a buszpályaudvarra. Pedig direkt a szállásunknál szóltunk hogy kellene egy kocsi, persze egyből volt. Én hülye nem beszéltem le az árat előre. Mind1 a lényeg hogy kijutottunk időben. Az busz út 9 óra dögunalom 2 borzasztó filmmel fűszerezve, amiben végig kornyikáltak. Az első egy arab, a második egy indiai szerelmi történet volt, drámával “humorral” és érthetetlenül kornyikáló csajokkal. Az egyedüli felüdülést egy pasi hozta, aki végig horkolta az utat és jókat röhögtünk rajta, ahogy a zöttyenőknél fel-fel horkant. Mikor beértünk Kairóba csak úgy nagyjából tudtuk merre vagyunk, mert az LP térképét nem tudtuk használni. Egyes városrészek nincsenek kinagyítva, és az egész várost mutató térképen meg nincsenek rajta még a nagyobb sugárutak nevei sem. Szóval fogtunk egy taxit és bevitettük magunkat a Talat Harb street-re ahol a szállodánk volt. Természetesen a taxisnak gőze nem volt hova akarunk menni és útközben megállított több mindenkit is, hogy érdeklődjön. Azok sem tudták merre kéne menni, én meg hiába mutogattam neki a térképet nem akarta megnézni. Végül nemi körbe-körbeautózás után megérkeztünk. A szállodánk a 8. Emeleten volt és lift hiába hívtunk, nem jött. Úgyhogy teljes harci felszerelésben felmásztunk a 8-ra. Mikor felértem azt hittem szörnyet halok, de valami csoda folytán sikerült levegőt vennem és megmenekültem. Kiderült hogy valóban foglaltak nekünk szobát Dahabból, de sajnos nem minden éjszakára akad szabad szoba és majd át kell költözni. Nem gondolkodtunk mi lesz később, örültünk hogy erre az estére legalább rendben vagyunk. Lezuhanyoztunk, és egy kicsit összeszedtük magunkat majd elindultunk sétálni. Teljesen jó volt a szállás, igaz kicsi volt a szobánk de tiszta. A hostellel szemben van egy meki, ott meg is vacsoráztunk, aztán elmentünk a Nile Hiltonba pénzt váltani. Mivel már 7óra is elmúl a bankok már zárva voltak, a Hiltonban meg éjjel nappal nyitva van a pénzváltó. Általánosságban elég jó volt az első benyomásunk a városról. Zajos meg koszos, de semmivel sem gázabb mint bármelyik nagyváros. Átkelni az úttesten viszont külön mutatvány, mert nem állnak meg az autók hiába piros a lámpa. Néhány helyen rendőrök irányítják a forgalmat. Az autók dudálnak, a rendőrök sípolnak, és mindenki arra megy, amerre akar meg úgy, ahogy akar és olyan járművel, amivel akar. Van csacsis szekér meg robogó meg bicikli meg 100 éves Lada szakadtabbnál szakadtabb buszok, csak kapkodja az ember a fejét. Jó fáradtan feküdtünk le aludni, és nem döntöttük el 100%-ra hogy menjünk e másnap a sivatagba.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Reggel 8-kor indult a kirándulás a Színes kanyonba. Egy Toyota Landcruiser-rel mentünk 8-an + a sofőr és a vezető. Autópályán mentünk Nuwebia érintésével a kanyon közelébe, ahol le kellett térni az útról és terepen mentünk tovább még vagy fél órát. Útközben gyönyörű hegyek voltak mindenfelé. Kiraktak minket egy sziklaszirten és onnan kellett leereszkedni a kanyonba.

 

A vezető eléggé unalmas volt, próbált mesélni ezt-azt, meg mutogatni érdekes sziklaformációkat, de senkit se érdekelt túlzottan. Egész nap felhős volt az idő, így sajnos nem volt a legjobb a fény a fotózáshoz. Kb. negyed óra séta múlva értük el a kanyon nagyon szűk részét, amit a képekről már ismertem.

 

Sok helyen alig fél-egy méter széles volt. A kezünket is használni kellett több helyen, ahogy mentünk előre. Volt ahol be volt ékelődve egy nagy szikladarab a repedésbe és az alatta lévő kis résen kellett átbújni.

 

Klausztrofóbiásoknak és dagiknak nem ajánlom. Én sem vagyok vékony, féltem is hogy beszorulok :) Nagyon szép volt meg jópofa, de végig szitkozódtam, nem igazán szeretem az ilyen „ugorjunk le másfél méterről” meg „mássz fel a vállad magasságába” féle kihívásokat. A tecsó gazdaságos kedvenc vászon halásznacim ki is repedt a fenekemen :) Kb. másfél órán keresztül mászkáltunk majd fel kellett kapaszkodni a dzsipekhez. Útközben persze volt egy teakészítő beduin, akihez mindenkit invitált a vezető egy teára. Természetesen utólag derült ki hogy ez a szolgáltatás nincs benne az árban. Elég fárasztó volt a felfelé menet, de megérte az erőfeszítést, szuper kilátás volt a kanyonra felülről. Bevártuk a teljes csoportot, hogy mindenki kifújja magát, aztán indultunk tovább. Bő egy órát zötykölődtünk úttalan utakon a hegyek között amikor egyszer csak a semmi közepén ott volt egy nő és egy lepedőről árulta a cuccait. Volt mellette egy szép gomba alakúra formálódott szikla.

 

Elvileg emiatt jöttünk ide, meg persze hogy vehessünk valami izét drágán a beduin nőtől, amit amúgy a dahabi bazárban is megkapni. Kész röhej, annyira abszurd volt. Tuti valami maffia dobja ki oda minden reggel, hogy majd ámuljon a sok hülye turista, hogy „á milyen érdekes, hogy ő csak itt üldögél és árulgat”. Volt velünk egy ketyós orosz nő aki persze mindent bekajált és végig ámuldozott hogy húú meg háá milyen érdekes. Jókat röhögtünk rajta. Itt már irtó éhesek voltunk, de szerencsére negyed óra múlva megérkeztünk egy oázisba ahol kaptunk ebédet. Érdekes volt hogy a kopár hegyek, sziklák meg homok közepén hogy a fenébe nő ennyi pálmafa?? Sajnos a nevét nem tudom, de több hasonló kisebb oázis is van a Sínai hegyek között.

 

A forrást is megmutatták, ki volt írva rá, hogy csak ivóvíz... Hát remélem jó ideig volt forralva mielőtt a teánkat csinálták belőle. Leültettek minket egy pálmalevelekkel fedett kis részre és míg vártuk a kaját a helyi kislányok kínálgattak nekünk bizsukat és fatevéket.

 

Elég koszos és igénytelen volt mindenki, nyomokban sem lehetett felfedezni a híres beduin népviseletet. Azért az sokat javított volna az összképen. Nem vettünk semmit, csak lőttem sunyiban pár portrét. Kifejezetten szép arcú kislányok voltak.

 

Végre megjött az ebéd, és halára zabáltuk magunkat. Saláta, rizs, kenyér, és ismét amolyan paprikáskrumpliszerű ragu, de most cukkínivel és répával. Desszertnek banán és narancs. Az okos tojás idegenvezető nem szólt nekünk hogy vegyük ki az összes holminkat a dzsipből. Eléggé fújt a szél, egyáltalán nem volt melegünk, és kiderült hogy innen gyalog megyünk tovább a Fehér kanyonba. Az ég még mindig felhős volt, sőt pár csepp eső is esett. Hát majd szét fagytunk.

 

 A terep hasonló volt a délelőttihez annyi különbséggel, hogy a fel-le mászkálós részek még nehezebbek voltak. Magam is meglepődtem milyen jól teljesítettem. Itt a sziklák nagy része könnyen málló homokkő és mészkő volt.

 

A mészkő fehér színe miatt hívják a helyet Fehér kanyonnak. Megint másfél órát tartott kb. a túra aztán elérkeztünk egy zsákutcához ahol be volt omolva a kanyon. Innen egy létra + kötél kombináció segítségével lehetett felkapaszkodni egy fennsíkra ahol vártak ránk a dzsipek.

 

Már kezdett lemenni a nap és a szél is egyre jobban fújt ami hozta magával a homokot. Persze minő véletlen egy beduin sátor mellett várakoztak a dzsipek ahol ismét teára invitáltak minket.

 

 Fél órát autóztunk és vissza is értünk Dahabba. Jó kis kirándulás volt, bár egy jobb idegenvezető nem ártott volna, illetve szerintem a 8 fő helyett max 6 főnek elég kényelmesen egy ilyen dzsip.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ötödik és egyben utolsó búvárkodós nap. A vezetők ugyan az a srác volt ma is mint az előző két nap. Ahogy több időt töltöttünk vele egyre szimpatikusabb lett. A szokásos reggeli összekészülődés után a Marshaba merülőhelyhez mentünk. Szép volt nagyon, de a kedvenc Moray Gardent nem tudta überelni. Láttunk ráját, skorpióhalat, murénát. A két merülés között visszamentünk a szállodába és a kertben heverésztünk, napoztunk. Már nagyon ki voltunk fáradva.

 

 

Azért sok 10 merülés így egyhuzamban. Legközelebb valószínűleg beiktatok majd 1-2 pihenőnapot. Itt is gondolkodtunk rajta hogy a  Színes kanyon kirándulást ne a végére tegyük, de mivel az is egész napos program legalább annyira fárasztó mint a merülés. Délután ismét csatlakozott hozzánk a búvár centrumból az ausztrál lány, illetve jött még velünk egy ausztrál srác is. A Lighthouse merülőhelyhez mentünk már harmadik alkalommal. Nem volt unalmas hogy többször is itt merültünk, főleg mivel a kezdeti bénáskodások miatt nem igazán emlékeztem rá, pedig szép hely. Ráadásul bennem volt a megkönnyebbülés, hogy utolsó merülés. Fáradt voltam már nagyon és a fülem is eléggé ki volt készülve.

 

A Blue Hole óta minden alkalommal vérzett egy picit. Miután végeztünk leadtuk a bázison az kölcsön kapott felszerelést, és kiderült hogy fizetnünk kell még 10 EUR-t mivel hogy az első merülés felfrissítő merülés volt. A hotel recepción is letudtam minden fizetendőt. Megtudtuk, hogy ismerik Kairóban a King Tut hostelt ahol meg akartunk szállni, így felhívták és foglaltak nekünk szobát. Megint korán le kellett feküdnünk aludni mert másnap várt ránk a Színes kanyon kirándulás.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Negyedik búvárkodós nap. A tegnapi srác jött velünk ma is. Az első merülőhely az Eel Garden volt. Rengeteg hosszú vékony angolna volt elbújva homokban. Úgy ásták be magukat, hogy igaz kicsit meggörbülve de majdnem függőlegesen lebegtek a vízben. Amikor nem volt fölöttük senki akkor szinte teljesen kibújtak, ahogy közelebb mentél, visszahúzódtak. Mint egy lassú hullám. A fülem elég jól bírta a kiképzést. Fájt de még elviselhető szinten. A második merülőhely az Islands volt. Nagyon érdekes volt. Egész sekély vízben gyalogoltunk be, majd mielőtt véget ért volna a szikla egy kb. 30 cm széles 2 m mély repedést lehetett látni. Egy földrengés okozta. Az egész hely egy zeg-zugos labirintus. El is vesztettem a fonalat merre járunk. Abszolút passzol rá az Islands név. Óriási korall tömbök vannak egymás mellett, és közöttük szűk járatokon lehet úszkálni. A földrengés nyoma a korallokon is látszott. Néhol óriási leszakadt tömbök voltak. Amikor kifelé jöttünk egy kis alagúton kellett átúszni. Nem volt egyáltalán félelmetes. Elég szűk volt, de végig volt fény. Olyasmi volt mintha pár híd lett volna felettünk és az zárta be alagúttá  a sziklát. Pár uszonycsapás és már kint is voltunk a felszínen. Szerencsére hátulról jövő segítő áramlat volt végig. Délután besétáltunk a buszpályaudvarra jegyet venni Kairóba.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Harmadik búvárkodós nap. Ma a Canyon merülőhelyre mentünk először ismét egy új vezetővel. Ez a srác is szimpatikus volt, de kevésbé éreztem alaposnak mint az előzőeket. Ez a merülőhely nem egy sík korall erdő volt, hanem egy függőleges fal ami hirtelen kb. 20 méterre a parttól egyszer csak leszakad a semmibe. Persze mi csak 18 m-ig mehettünk le. Sokkal kevesebb volt a hal, viszont annál több lágykorallt láttunk. Kifelé jövet kaptunk egy erős áramlást és teljes erőbedobással kellett úsznunk, úgy éreztem sose érek ki. Totál kifulladtunk. A merülések közötti időt a búvárbázisnál töltöttük.

 

Eszegettük a péksütinket és napoztunk. Délutánra feltámadt megint a szél. Úgy döntött a vezetőnk, hogy a híres Blue Hole-hoz megyünk. Elég sokat kellett autózni. Tele volt a part éttermekkel meg szuvenír árusokkal. Rengeteg sznorizó turista volt akik fakultatív progik keretében jöttek ide. Öltözködés közben persze folyton szitkozódtunk mert hát nem egyszerű felerőltetni a vizes neoprént. Az egyik „basszusra” felfigyelt egy magyar pár és egyből elkezdek érdeklődni, hogy milyen a búvárkodás? meg hogy, ez a hely tényleg akkora szám? Nem esett túl jól a kérdezősködés. Már az is tök idegesítő volt hogy százan bámulták az öltözködésünket, miközben tömték a fejüket. Alig volt egy talpalatnyi szabad hely.Vége indultunk a vízbe. Egészen a part közelében fel kellett vennünk az uszonyokat úgy hogy leültünk a lyuk szélére. Először belül merültünk le kb. 12 m-re majd átúsztunk a külső oldalra. Iszonyú félelmetes volt. A látótávolság sokkal rosszabb mint máshol, és ahogy nézel lefelé csak a végtelen sötétség látszik. Megváltás volt kiúszni kívülre. Bár itt sem éreztem magam biztonságban. Egyik oldalon a végtelenbe leszakadó korallfal a másik oldalon csak KÉK. Soha többé nem szeretnék itt merülni. Szép, de sokkal inkább félelmetes. A biztonsági megállónál láttunk szabad tüdős búvárokat fura lastex szerű ruhában mindkét lábukat egybefoglaló uszonnyal. A lyuk közepén levezetett kötél mentén úsztak le fejjel lefelé. Mikor kifelé jöttünk azt hittem beszakad a dobhártyám. Már pár napja éreztem, hogy nem az igazi, de most nagyon fájt. Vérzett is az orrom egy kicsit. Illetve valószínűleg a fülem, csak az orromon keresztül jött ki a vér. Egész úton vissza a bázisra nagyon rosszul voltam. Féltem, hogy nem fogok tudni többet merülni. Este kusharit kajáltunk az egyik kis kifőzdében, sétálgattunk a  bazársoron és cseteltünk kicsit az otthoniakkal. Elég jól "megszoktuk" már Dahabot, az idő lehetett volna kicsit melegebb és kevésbé szeles, de ezektől eltekintve jól éreztük magunkat.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Második búvárkodós nap. Új búvárvezetőt kaptunk ismét egy arab srác személyében. Sokkal szimpatikusabb volt ő mint az előző napi pasi. A japán srácnak állítólag nem jutott teve, és ezért inkább elküldték megint búvárkodni velünk. Dahabtól délfelé mentünk elég messze a Moray Garden merülőhelyhez. Sajnos reggel nem mondták, hogy egész napos program lesz, ezért se pénzt se fényképezőgépet nem hoztunk magunkkal. A sofőr kisegített minket, és így tudtunk enni-inni. Az első merülés szuper volt. Nekem a legjobb volt a 10 közül. Egy lankás homokos rész után kezdődött egy korall erdő, ami kb. 15 és 20 méter között húzódott. Nem volt utána hirtelen mély szakadék a nyílt víz felé, és nem volt erős áramlat sem. Láttunk rengeteg Lionfisht, több polipot és ezernyi apró színes halat mindenféle méretben. A két merülés között pihiztünk a parti étteremben. Nyugi, napsütés, gyönyörű tenger. A második merüléshez átmentünk kocsival a szomszédos Golden Blocks merülőhelyhez és innen a víz alatt mentünk vissza a Moray Gardenhez. Ez is nagyon szép volt. Mind a két alkalommal kértem hogy fogja a kezem a vezetőnk. Egyre rutinosabbnak éreztem magam, a felszerelés kezelése már egyáltalán nem okozott nehézséget, teljes mértékben a látnivalókra tudtam koncentrálni. Még táncoltunk is :) Tök vicces a reduktorba nevetni :) Visszaautóztunk a bázisra, elmostuk és elpakoltuk a felszerelésünket. Mivel elég drága volt az étterem, és nem tudtuk hogy másnap hogy alakul a program vettünk pár péksütit. Befizettünk az utolsó napra egy Színes kanyon kirándulást. A szállodában dolgozó srácok irtó jófejek. Minden alkalommal mikor találkoztunk volt pár kedves szavuk, és el lehetett velük hülyéskedni. A búvárkodás és helyi emberek teljesen feledtették, hogy melyik országban is vagyunk. Pogi egész végig utálta Egyiptomot, de Dahabban jól érezte magát.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Első búvárkodós nap.

Rajtunk kívül még egy japán srác jött merülni. Egy arab pasi és egy ausztrál lány -aki épp a dive master kurzust végezte- voltak a merülés vezetők. Mivel mi fél évnél régebben merültünk utoljára, ki kellett töltenünk egy tesztet. Választottunk magunknak felszerelést, és kaptunk egy-egy szekrényt ahol el lehetett zárni. Mikor minden kész volt felpakoltunk mindent egy pick-up platójára és elautóztunk a Lighthouse merülőhelyhez.

Eléggé fújt a szél és ezért hullámzott a víz. Irtó béna voltam az első alkalommal. Folyton össze-vissza dobált a víz, hiába tömte tele a zsebem plusz súlyokkal a búvárvezetőnk, nem tudtam rendesen lemerülni. Végül nagy nehezen letérdeltem a homokpadra és meg tudtuk csinálni a szükséges felfrissítő feladatokat. Reduktor eldobás-megtalálás, maszkürítés. Ezután még egy kicsit nézelődtünk és jöttünk is fel. Kicsit csalódás volt az első alkalom.

Visszaautóztunk a bázisra, kimostuk a felszerelést és elmentünk ebédelni. Fél 2-kor indult a második menet. Ismét a Lighthouse-hoz mentünk. Sokkal jobban sikerült mint az első alkalom. A búvárvezető végig fogta a kezem, ami nagyon nagy segítség volt, sokkal magabiztosabbnak éreztem magam. Azt mondta, vannak mások is akik igénylik ezt, úgyhogy nem érzetem annyira bénának magam.

Este még sétálgattunk, vásárolgattunk. Sokkal drágább volt minden mint Luxorban vagy Asszuánban. Vettünk egy óriási Dahabos strandtörölközőt, tevegyapjú díszszőnyeget, Poginak pólót, Arafat sálat. Minimum az eredeti ár felére, de inkább a harmadára utaztunk. Igaz kicsit nehezebben, de le tudtuk alkudni.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Reggeli (a kontinentális volt az árban ezért ezt ettük végig: gyümölcssaláta - guava banán sárgadinnye eper narancs alma -, főtt tojás, krémsajt, uborka, paradicsom, joghurt, méz, dzsem, zsemle, vaj, kávé) után lesétáltunk először a közeli sziklás tengerparthoz majd a lagúnához.

 

Utóbbi elég messze van, kb. fél óra gyalog. Itt nagyobb luxusszállodák vannak, de a part nincs kisajátítva. Úgy tűnt hogy senki sem ellenőrzi a napágyakon fekvőket, így mi is kifeküdtünk. Közben sznoriztunk, napoztunk. Mikor már lassan indulóban voltunk mégiscsak odajött egy pasi és kérdezte hogy mi itt lakunk-e a szállodában. Mondom persze 127-es szoba. Válasz: OK.  :) Gondolom feltűnt neki, hogy nem az egyen színű szállodai törölköző volt nálunk :) Ezek után sietősen távoztunk, bár nem tudom mennyit lehetett volna felszámítani a napágy és zuhanyzó jogtalan használatáért. Visszasétáltunk a szállodába és kerestünk egy olcsóbb éttermet. Semmi konkrét program nem volt tervezve, csak próbáltuk szokni  gondolatot, hogy "végre nyaralunk" :) Este megtudtuk, hogy másnap 9-kor kell jelentkeznünk a búvárbázisnál.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nem kellett volna korán kelni mert nem volt semmi fix program, viszont a délutáni taxit a reptérre még előző este szállodában rendeltük meg. Valami félreértés történt és először azt hitték, hogy reggel 5-kor akarunk indulni. ¼ 6-kor kopogtak is, hogy hát előállt a kocsi… Arab szervezés.

Reggeli után becsomagoltunk és az ingyen internetet kihasználva még megnéztem az e-mailjeimet. Szerencsére, mert jött egy levél egy soproni házaspártól, olvasták a fórumon a bejegyzésemet, hogy éppen Luxorban vagyunk és  ők reggel 11-kor érkeznek meg, és szívesen összefutnának velünk a mekinél egy kis információ cserére. Írtam sms-t hogy természetesen szívesen találkozunk, de mivel mi este továbbrepülünk Sharm el Sheikbe kora délután lenne jó az időpont. Le is fixáltuk.

Délben kicsekkoltunk, de a táskákat a recepción hagytuk. Elsétáltunk a vasútállomásra és leültünk csak úgy bámészkodni, nézni a helyieket. Érdemes, itt azt is lehet látni ahogyan ők is adnak egymásnak baksist például táskacipelésért. Közeledett a megbeszélt időpont úgyhogy a meki felé vettük az irányt.

Megebédeltünk, és közben a magyar barátaink is megérkezek. A megismerkedés örömére egyből lecsúszott pár kupica hazai. :) Nagyon jól elbeszélgettünk vagy 2 órán keresztül. Pogi ódzkodik a hasonló „vak randi” típusú találkozóktól, de nagyon jól sült el dolog, úgyhogy nem volt oka panaszra. Mivel előző nap a piacos körutunkon nem volt nálunk kamera, most visszamentünk kamerával együtt. Sajnos sokkal kevesebb árus volt mint előző nap, de azért lett pár jó felvétel.

5 előtt visszamentünk a szállodába és kitaxiztunk a reptérre. Teljesen simán ment a repülés. Pontosan indultunk, érkeztünk. Minden csomagunk megvolt. A sharm-i reptéren már várt minket a leszervezett transzferbusz. Tök sötét volt, úgyhogy semmit sem láttunk út közben. Masszív 120-as tempóval száguldottunk Dahab felé, ennek köszönhetően még emberi időben a szállodába értünk.

A szállás szuper, a személyzet szuperkedves. A főgóré egyből levitt minket a tengerparti éttermükbe. Földön ülős hely, mindenhol szőnyegek meg párnák. Középen tábortűz, sisa illat, fiatalok, és rengeteg cica. Az első dahabi benyomás abszolúte pozitív. Teázgattunk, Pogi evett egy pizzát aztán lefeküdtünk mert elég hosszúra sikerült a nap.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Reggeli után pihengettünk, interneteztünk. Nem volt betervezve erre a napra semmi kötött program. Délben elsétáltunk a mekibe ebédelni. Kaja után úgy döntöttük, hogy megnézzük a helyi bazárt.

 

 

Az első szakaszon turistáknak szóló szuvenír boltok voltak főként, aztán átléptünk egy határt és azt vettük észre, hogy már csak helyiek vannak körülöttünk. Zöldséget, gyümölcsöt, fűszereket, bekalodázott csirkét, kacsát, galambot árultak. A hentesek hűtés nélkül pakolták ki a pacalt meg lógatták a bárányt, kecskét egy kampón a bolt előtt. Földön ülve gyékényszőnyegekről árulták a földművesek a napi termést. A helyi asszonyok pedig a fejükön cipelték haza az ebédnek valót. Nagyon színes és érdekes volt. Ha vásárolni nem is, de nézelődni mindenképpen jó program. Fájt a szívem az óriási piros eprek miatt, kilószámra ettem volna legszívesebben, de nem mertem venni.

 

 

 

Elég hosszan elsétáltunk, így úgy döntöttünk, hogy ha már eddig eljöttünk akkor sétáljuk el egészen a Karnak templomig. A bazár utca a folyóparttal párhuzamosan fut. Kiértünk egy nagyobb kereszteződéshez és lefordultunk a Nílus felé. Innen még egy jó fél órát sétáltunk a folyó parti sétányon.

Pogi nem akart bemenni a templomba, úgyhogy egyedül kellett megbirkóznom vele. Kb ¾ órát töltöttem bent, de nem volt túl sok mindenre elég. Olyan óriási a terület és annyi a látnivaló, hogy szerintem minimum fél napos program. Sokkal kevésbé volt ép mint a korábban látott templomok, és a sok át és hozzáépítés miatt kicsit káosz érzése támad az embernek. Ettől függetlenül lenyűgöző, főleg az óriási oszlopok. Kicsit szomorúan indultam a kijárat felé, de nem akartam Pogit túl sokáig váratni. Nem tudtam mennyire viseli jól :)

 

Visszafelé is gyalog mentünk végig a parti sétányon. Az egyik konflis majdnem egy kilométeren át követett minket, csak hogy végre már hajlandóak legyünk kifizetni az 5 font viteldíjat, de nem adtuk fel és végül ő volt aki megunta. Közben fogadtunk egymással, hogy vajon meddig bírja. :) Jól kigyalogoltuk magunkat, úgyhogy a laza, pihenős nap, csak részben valósult meg. Mire visszaértünk a Luxor templom közelébe a nap is lement. Tényleg nagyon szépen ki van világítva. Csináltunk is pár képet.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!